A midibusztender eredménye azért került újból mérlegre, mert a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) 2011. január 10-i határozata szerint a BKV nem vizsgálta meg kellő alapossággal, hogy a győztes társaság által kínált üzemeltetési költség nem kirívóan alacsony-e. A KDB határozatának eleget téve a BKV részletesebb elemzésbe fogott, az ehhez bekért adatokat január 24-én kapta meg az Orangewaystől. „Tízoldalas, minden menetkilométer legkisebb tételére is kitérő, a buszvezető tevékenységének minden mozzanatát tartalmazó költségnyilatkozattal támasztottuk alá, hogy ajánlatunk reális és költséghatékony” – mondták lapunknak az Orangewaysnél.
A KDB a Vértes Volán Zrt. három kifogása nyomán vizsgálta meg a tender eredményét. Úgy találta, a kiíró a másik két esetben helyesen járt el. A kifogást emelt társaság a tender harmadik legolcsóbb ajánlatát adta be.
Amennyiben a BKV a mélyrehatóbb vizsgálat után is az Orangewayst hirdeti ki győztesnek, akkor az eredeti időponthoz képest mintegy negyedéves csúszással, tehát 2011 szeptemberétől fokozatosan indulhat meg az alvállalkozói szerződés keretében a buszközlekedés nyolc fővárosi vonalon. Ezzel egy időben leállíthatók lennének e vonalakon gyakran meghibásodó Ikarus 405-ösök. Mellesleg a BKV, amelynek amúgy is fáj a feje a kútba esett metrószállítás és a fonódó villamosokkal kapcsolatos viszály miatt, most megszabadulhatna egy problémás ügytől. Abból kiindulva, hogy évi 2,3 millió kocsikilométerrel számolva és hatéves szolgáltatásra kellett ajánlatot tenni, ezen idő alatt a BKV 2,235 milliárd forintot takaríthatna meg.
Hasonló előnyökkel járna, ha BKV a VT-Transmant jelölné meg befutónak, de csak 910 millió forintot spórolhatna. Ha el akarja kerülni a kisebb megtakarítás miatti támadásokat, új tendert kell kiírnia. Ám ekkor tovább késnek az új buszok, miközben szaporodhatnak a meglévő járművekkel kapcsolatos panaszok is. Az új tender ellen szól az is, hogy a jelenleginél vélhetőleg csak roszszabbul járhatna a BKV, mivel a KDB döntéséből okulva alacsonyabb árat valószínűleg egyetlen pályázó sem kockáztatna meg. Igaz, a tavalyi tenderre beadott ajánlatán mindegyikük finomíthatna.
Kisebb, az árakra ható különbségek is lehetnek az alvállalkozói munkához beszerzendő buszok között, de a tender szempontjából nem ez, hanem a szolgáltatási díjaik megajánlott nagysága számít.
Kisebb, az árakra ható különbségek is lehetnek az alvállalkozói munkához beszerzendő buszok között, de a tender szempontjából nem ez, hanem a szolgáltatási díjaik megajánlott nagysága számít.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.