Mintegy 100 millió forintot fordított termékfejlesztésre az elmúlt évben a stratégiaváltáson átesett Rába Járműipari Holding. A cégcsoport úgy élte túl a válságot, hogy likviditása erősödött, és jövőbe mutató fejlesztésekre is futja – mondta lapunknak Pintér István elnök-vezérigazgató, hozzáfűzve: „Komoly várakozással tekintünk a magyar autóbusz-állomány rekonstrukciós programja elé. Többek között ezért fordítottunk jelentős összegeket az alacsony padlós autóbuszok futóművének és az új generációs városi buszok ülésének kifejlesztésére. Ezeket a termékeket azonban nem csak itthon szeretnénk értékesíteni, különösen a futóművet nem, hiszen az orosz autóbuszpiacon meghatározó részesedése van a Rába Futómű Kft.-nek.”
Mindez részben a cég technológiai átpozicionálását is jelenti, hiszen korábban az árbevétel túlnyomó része olyan termékek értékesítéséből származott, amelyeket külsős megbízás alapján fejlesztettek ki és gyártottak le Győrben. Most viszont, ahogy bővül a cég mozgástere, hangsúlyosabb a saját fejlesztésű – vélhetően nagyobb árrésű – termékek értékesítése a meghatározott célpiacokon, ezzel megszűnik az a veszély – amely a bérgyártás esetén fennáll –, hogy a megbízó egyik napról a másikra más országban keres gyártópartnert.
„Az említett második generációs futóműcsalád fejlesztési költségének megtérülése ugyan az eladási mennyiségtől függ, de általában a fejlesztéseket és a beruházásokat akkor tartjuk jónak, ha minimum három-négy éven belül megtérülnek. Ennek ellenére már két év múlva piacra léphet a harmadik generáció, amely sokoldalúbb termék lesz, mint a most elkészült tárcsafékes sorozat. Az ilyen tervek késztették arra a vállalatot, hogy a Rába Fejlesztési Intézet elmúlt évi megalapításával egy hároméves – többek között vizsgáló- és prototípusgyártó berendezések telepítésével járó – beruházássorozatba kezdjen” – foglalta össze az előzményeket a cégvezető. A jövőben a futóműveket, felfüggesztési és erőátviteli rendszereket fejlesztő központra több mint 1,5 milliárd forintot szán a cégcsoport, amely ezáltal megkétszerezi a fejlesztési potenciálját. A Rába ugyanis a közelmúlt sikerei alapján messzire tekint.
A GAZ csoporthoz tartozó nehézteherautó-gyárral, az Urallal kötött megállapodás révén már az év végén megkezdték a különleges futóművek szállítását az orosz társaság legújabb, négykerék-meghajtású tehergépjárműveihez. A nyugat-szibériai cseljabinszki régióban működő Ural vállalat évente 8000-9000 nem közúti nehéz tehergépjárművet gyárt, elsősorban olaj- és gázipari, valamint építőipari, mezőgazdasági és katonai célú felhasználásra. A Rába futóműveit csőszállító járművekbe, nyerges vontatókba és dömperekbe építik, az éves mennyiség elérheti az ötszázat. Az orosz céggel kötött együttműködés kiterjed a Rába k+f központjában történő közös termékfejlesztésre is, és felmerült a közös futóműgyártás ötlete is. Ezzel kapcsolatban már készülnek a megvalósíthatósági tanulmányok.
Másrészt az amerikai teherjárműhajtáslánc-gyártóval, a Marmon-Herringtonnal öt évre szóló stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Rába Futómű Kft., amely a két társaság 27 esztendőre visszanyúló üzleti kapcsolatára épül. A megállapodás kitér a speciális tehergépjárművek, a katonai és a nem közúti (off-road) járművek futóműveiből álló közös termékpaletta fejlesztésére, bővítésére is.
Pintér István azonban elsősorban Európára és Oroszországra koncentrál. Manapság az árbevétel kétharmadát az EU és a FÁK-országok adják, míg korábban fordított volt az arány, sőt, az ezredforduló körül az Egyesült Államokból származó bevétel megközelítette a 80 százalékot is. Oroszország egyre inkább felértékelődik, bár az sem mellékes, hogy a Rába-futóműre épített Ikarusok jó ideje megalapozták a cég hírnevét az egyre erősödő piacon.
„A speciális tehergépjárművek szegmense a Rába FÁK-piaci növekedésének motorjává válhat, ugyanakkor – amellett, hogy San Franciscóban 350 Skoda trolibusz fut Rába-futóművön – a FÁK legnagyobb troligyára, a minszki BKM Belkommunmas évek óta állandó vevőnk” – jelezte Pintér István.
A válságra viszonylag korán reagált a társaság, amely 2009-ben végig csökkentett munkaidőben működött, és így sikerült megőrizni a 2100 fős, jól képzett szakemberállományt. Azt is a sikerek közé számítja a cégvezető, hogy a csoport egyetlen stratégiai partnerét sem veszítette el. Olyan nevek vannak a listán, mint az amerikai ArvinMeritor és a John Deere, az európai Volvo, a Scania és a Claas, az orosz GAZ csoport mellett a Kamaz, Japánban a Sojitz/Isuzu, Magyarországon pedig a Suzuki és a honvédelmi tárca.
A Rába a válság ellenére is befejezte – a Gazdaságfejlesztési operatív program 500 millió forintos támogatásával együttesen 2,5 milliárdba kerülő – beruházási programját. A kovácsüzemben önállóan, a korábbi Busch-Rába Öntöde Kft.-nél német vegyes vállalati partnerével közösen modernizációs programot hajtottak végre, mégpedig annak érdekében, hogy a Volvo, a Scania és egyéb nagy márkák igényeit ki tudják elégíteni.
A Rába Járműipari Holding a nemzetközi számvitel szabályai alapján az EBITDA soron méri a teljesítményét, és persze az EBITDA árbevételhez mért százalékában. „Még a visszaesés előtt az volt a stratégiai cél, hogy elérjük a 10 százalékot, és ezt 2009-ben 9 százalékra meg tudtuk közelíteni úgy, hogy egy évvel korábban még nem értük el a nyolcat. Tehát a válság ellenére javult a cég eredményessége. Igaz, 900 millió forinttal kevesebb lett az adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény, de a cég hatékonysága és a válságkezelő képessége ebből azért világosan látszik” – mutatott rá Pintér István, aki 2010-ről csupán annyit mondott, „a korábbi előrejelzéseinkkel összhangban a körülményekhez képest elfogadható évet zártunk”.
A cég optimistán kezdi az idei évet, és a rendelésállomány alapján a tavalyinál sokkal erősebb első negyedévre számít. Emellett az is a derűlátást táplálja, hogy bizonyos európai vevőkkel folyó biztató tárgyalások termékösszetétel-váltást is eredményezhetnek.
A futóműveket a társaság saját cége, a Rába Futómű Kft. – a világ egyik vezető futóműtervező és -gyártó társasága – állítja elő, mely különleges futóműveit és nagy sorozatban gyártott futóműalkatrészeit számos országba szállítja.
A futóműveket a társaság saját cége, a Rába Futómű Kft. – a világ egyik vezető futóműtervező és -gyártó társasága – állítja elő, mely különleges futóműveit és nagy sorozatban gyártott futóműalkatrészeit számos országba szállítja. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.