BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ha nem akarunk atomot, felejtsük el a villanykapcsolót is

Az európai atomerőművek egy része a legrosszabb forgatókönyvek valóra válása esetén feltehetőleg sebezhető lenne, ám többségük az átlagnál még így is biztonságosabbnak számít. Lekapcsolásuk egyelőre kivitelezhetetlennek tűnik, legalábbis ha szeretnénk, hogy holnap is égjen a villany a konyhánkban.

Az európai atomerőművek a világátlagnál biztonságosabbak – mondta el a Világgazdaságnak a fukusimai atomerőműnél fenyegető katasztrófa kapcsán Lux Iván, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgató-helyettese. Ezt a szakértő azzal magyarázta, hogy az Európai Nukleáris Hatóságok Szövetsége a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség elvárásainál is szigorúbb kritériumokat fogadott el az európai létesítmények biztonságára vonatkozóan néhány évvel ezelőtt. Ezek megvalósítására 2011-ig kaptak haladékot az államok, teljesítésük Magyarország esetében is folyamatban van – tette hozzá a főigazgató-helyettes.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy az európai atomerőművek átlagban minden téren biztonságosabbak lennének a világ más részein üzemelőknél. Földrengésállóság szempontjából például a japán létesítmények a legjobbak, mivel ezek építésekor számításba vették, hogy a kőzetlemezek határmezsgyéjén fekvő szigetországban időről időre előfordulhat extrém erejű földmozgás.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.