Kifogyott az iPad2 Magyarországról
Az viszont a tengerentúlról érkező hírek alapján már sejthető volt, hogy a hazai kereskedőknek a reméltnél kevesebbel kell majd beérniük, mivel a két héttel korábbi amerikai premier minden ottani várakozást felülmúlt. Így az európai értékesítés kisebb készlettel indulhatott. Információink szerint a magyarországi forgalmazók eredetileg is összesen 10-20 ezer darabbal számolhattak, de végül kevesebb mint 10 ezret kaptak.
„Sorszámot kellett osztanunk a boltjainkban, akkora volt az érdeklődés, a készleteink egy órán belül elfogytak” – emelte ki Várkonyi Balázs, az Extreme Digital vezérigazgatója. Hozzátette: akinek nem jutott, várólistára került.
Az Apple magyarországi viszonteladói is felkészültek a premierre. Tamás Gábor, az iStyle ügyvezetője lapunknak elmondta, az olcsóbb típusok azonnal elfogytak, már csak a nagyobb modellekből kapható néhány. (Kiépítettségtől függően az iPad2 ára 140–240 ezer forint között mozog.)
A várólistásoktól viszont türelmet kérnek a forgalmazók, a következő szállítmány jó esetben 4-5 hét múlva érkezik.
Nagy ugyanis a bizonytalanság az alkatrészellátással kapcsolatban a Japánt ért földrengés óta, mert néhány alkatrészt az Apple bérgyártói Japánból szereztek be.
Közben készülődnek a riválisok is. Az idei első negyedévre időzítette még első táblagépét, a Xoomot a Motorola, amelyet szakértők műszaki kiépítettségében leginkább versenyképesnek tekintenek az iPad2-vel. A Blackberry is kopogtat a PlayBookkal, de beleszólna a versengésbe az LG és a Toshiba is. Az idei táblagépek sorában ott van a Samsung február közepén bemutatott Galaxy Tabjének újabb változata is, amelyet a dél-koreai cég mérnökei az elmúlt hetekben még újra is terveztek, hogy az ne csak a képernyő 10 hüvelykes méretében vetekedjen az iPad2-vel, hanem az eszköz vékonyságában is, ami utóbbi esetében nem éri el a 9 millimétert. Kunos Balázstól, a Samsung Electronics Hungary mobilüzletágának vezetőjétől megtudtuk, hogy a táblagép mindkét újabb verziójában elérhető lesz Magyarországon. A vastagabbat az anyacégek közti globális megállapodás alapján áprilistól forgalmazhatja a Vodafone, a vékonyabb változatot leghamarabb májustól – az árakról egyelőre nem tudni.
Jönnek az olcsóbb kínai termékek is
Hamarosan érkeznek az „árversenyképes” márkás kínai termékek is. Informá-cióink szerint a Huawei már tárgyal a lehetséges hazai forgalmazókkal arról a modellről, amely már néhány európai országban kapható, és amelyet nálunk várhatóan 60 ezer forint körüli áron dob piacra. Ezzel alámegy a 100 ezer forintos lélektani határnak, amely alapján – szakértők szerint – felszökhet a táblagépláz itthon. Az IDC piackutató felmérése szerint tavaly nálunk nem az Apple korábbi iPad verziója volt a legkeresettebb táblagép, hanem a Samsungé. Előbbiből 2700, utóbbiból 5000 darab fogyott.


