"Hány Csernobilt engedhet meg magának a világ?"
Tobias Münchmeyer, a Greenpeace aktivistája részt vett a Kijevben rendezett donorkonferencián, amelynek keretében 550 millió eurós alapról kötöttek megállapodást a résztvevők. A tervek szerint a forrás felhasználásával új szarkofágot építenek az 1986-ban felrobbant csernobili atomreaktor köré, hogy így akadályozzák meg a további radioaktív sugárzást.
Münchmeyer szerint ugyanakkor a konferencia skizofrén jelleget öltött, hiszen, miközben a nemzetközi közönség a szennyezés terjedésének megakadályozására koncentrál, elfelejti a probléma okát, az atomenergiát. A Spiegelnek adott interjújában a Greenpeace munkatársa feltette a kérdést: hány Csernobilt engedhet meg magának a világ? A környezetvédő ezzel arra utalt, hogy Ukrajna a jövőben is fejleszteni akarja nukleáris áramtermelő kapacitását.
Münchmeyer emlékeztetett arra, hogy az új, mintegy 100 méter magas szarkofág segítségével további száz évre mentesíthetik Csernobil környezetét a sugárzástól, ugyanakkor ez csak egy pillanatnak tűnik fel annak fényében, hogy az ott használt plutónium élettartama 24 ezer év. A Greenpeace munkatársa szerint éppen ezért nem szabad megfeledkezni arról, hogy a nukleáris szennyezés még évezredekig károsítja a környezetet. Ez tehát az első ilyen donorkonferencia, de biztosan nem az utolsó, mivel az Európai Uniónak a továbbiakban is segítenie kell Ukrajnát ebben az ügyben, ha komolyan veszi az európai közösséggel kapcsolatban hangoztatott elképzeléseket.


