Cégvilág

Csökkent a Richter profitja

Az első negyedévben 3,1 százalékkal 11,19 milliárd forintra mérséklődött a Richter Gedeon Nyrt. adózott nyeresége 2010 első negyedévéhez viszonyítva, miközben árbevétele 11,6 százalékkal 70,84 milliárd forintra nőtt.

A társaság szerdán tette közzé a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentését, amiben a nyereség csökkenését egyebek között az értékesítési marketingköltségek 48 százalékos növekedésével magyarázza. A Richter jelentősen bővítette értékesítési hálózatát a FÁK országokban és fokozta promóciós tevékenységét.

Az egy részvényre jutó nyereség (EPS) az első negyedévben 600 forint volt, míg egy évvel korábban 619 forint.

Az anyavállalat nem konszolidált árbevétele 19,4 százalékkal 57,55 milliárd forintra emelkedett, az adózott nyereség pedig 7,8 százalékkal 9,62 milliárd forintra csökkent.

A konszolidált beszámoló szerint az értékesítés költségei gyakorlatilag nem változtak, 27,75 milliárd forintot tettek ki. Az árbevétel és az értékesítés költségének különbözete, a bruttó fedezet 20,9 százalékkal 43,09 milliárd forintra nőtt, az árbevételhez viszonyított arány pedig 56,2 százalékról 60,8 százalékra javult, részben a kisebb fedezetet jelentő nagy- és kiskereskedelmi forgalom csökkenése, másrészt az árbevétel növekedése miatt.

Az üzemi szintű nyereség 9,3 százalékkal 10,23 milliárd forintra csökkent, amit 1,76 milliárd forint pénzügyi nyereség javított. Az adózás előtti nyereség 2011 első negyedévében 12,03 milliárd forint lett, 4,1 százalékkal maradt el a bázistól.

A konszolidált eredmények ismertetése során a Richter a magyarországi 9,5 milliárd forint értékű eladások 8,9 százalékos növekedéséről számol be. Az árcsökkentés mértéke az első negyedévben elhanyagolható volt - olvasható a jelentésben.

A Richter a kutatás-fejlesztési ráfordítások miatt az első negyedévre visszaigényelheti azt a 656 millió forintot amelyet orvoslátogatói regisztrációs díjként és az egészségbiztosító által támogatott gyógyszerek után fizetett 12 százalékos különadóként befizetett. A visszatérítés formája még nem ismert, de a "vezetőség mindent megtesz, hogy a társaság megkapja a visszaigényelhető összeget" - olvasható a gyorsjelentésben. Ugyanakkor a jelentésben a Richter megjegyzi: "a kormányzat közelmúltban kiadott közleménye alapján" a 12 százalékos különadót 20 százalékra emelik és az orvoslátogatói díj a duplájára nő.

Piacelemzők szerint a Richter az első negyedévi adatok alapján a harmadik legnagyobb szereplő a magyar piacon 5,9 százalékos részesedéssel. A vényköteles készítmények piacán pedig 7,5 százalékkal rendelkezik.


A Magyarországon kívüli piacokról származó árbevétel 2011 első negyedévében 225,3 millió euró volt, 10,5 százalékkal több 2010 első negyedévénél.

Az többi tagországában a Richter forgalma elérte a 96,4 millió eurót (26,25 milliárd forint), ami 7,1 százalékos növekedés 2010 első negyedévéhez képest. A FÁK országokban 28,04 milliárd forintot ért el az értékesítés, ami 15,9 százalékos növekedés, míg dollárban számolva 13,4 százalékkal 141 millió dollárra nőtt. Ezen belül Oroszországban 19,6 százalékkal 20,34 milliárd forintra emelkedtek az eladások, míg Ukrajnában 2,9 százalékkal 2,88 milliárd forintra mérséklődtek.

Az Egyesült Államokba irányuló 16,4 millió dolláros kivitel szintén csökkent, 1,9 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál.

A gyorsjelentés külön foglalkozik a nőgyógyászati termékekkel, ami a csoport számára kiemelt fontosságú terápiás terület. Az erre szóló eladások az első negyedévben 17,93 milliárd forintot tettek ki a 70,84 milliárd forint összes eladásból és az éves növekedés az árbevétel 11,6 százalékos emelkedésénél dinamikusabb, 27,6 százalék volt.

Beruházásokra 2,94 milliárd forintot fordított a Richter az első negyedévben, amiből a debreceni biotechnológiai beruházásra 616 millió forintot költött el.

A Richter konszolidált mérlegfőösszege az időszak végén 579,28 milliárd forint volt, közel 20 milliárd forinttal, 3,3 százalékkal kisebb mint 2010 végén. A saját tőke ugyanakkor 1,1 százalékkal 442,49 milliárd forintra emelkedett. A Richter részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában lehet kereskedni. A papír a keddi kereskedést 37750 forinton, az előző napinál 100 forinttal drágábban zárta, közel 770 millió forintos forgalomban. Az elmúlt 52 hétben a legmagasabb árfolyama 49400, a legalacsonyabb 35915 forint volt.

Bogsch Erik Egis FÁK marketing Oroszország gyógyszeripar Egyesült Államok Richter
Kapcsolódó cikkek