Oettinger jövő szerdán Brüsszelben terjeszti elő a javaslatot, amely szerint az energiatermelő cégeknek évente 1,5 százalékos fogyasztáscsökkenést kell elérniük, méghozzá a végfogyasztóknál. Bírságra számíthatnak azok a cégek, amelyek nem tartják be az előírást. A csomag része az EU átfogó energiapolitikai stratégiájának, amelynek segítségével 2020-ra 20 százalékkal kell csökkenteni a közösség teljes energiafelhasználását.
A Die Welt cikke szerint az EU emellett gyakoribb és részletesebb energiaszámlákat szeretne bevezetni, ettől reméli ugyanis, hogy a fogyasztók nagyobb gondot fordítanak a takarékosságra. A tervek szerint az áramszámlának havonta, a gázszámlának pedig legalább kéthavonta meg kell érkeznie a háztartásokhoz. A fűtéshez vagy hűtéshez használt energiára vonatkozó kimutatást szintén négyhetente kell megküldeni, míg a melegvíz esetében nyolchetes számlázási periódust ír elő a javaslat.
A dokumentum a közületi szektorra is kitér, Oettinger elgondolása szerint 2014 januárjáig az EU minden tagállamában a középületek legalább három százalékának meg kell felelnie az energiahatékonyságra vonatkozó minimumkövetelményeknek. A brüsszeli statisztika szerint a teljes európai épületállomány 12 százaléka van állami kézben, de ezeknek csak 1,5 százaléka tekinthető "zöldnek". A közületeknek a termékek és szolgáltatások esetében is maximális energiahatékonysági követelményeket kell támasztaniuk, ebbe a körbe tartozik a legalacsonyabb fogyasztást biztosító gumiabroncsok használat az állami gépkocsikon.