Cégvilág

Ilyen drága repülőjegyek mellett inkább nem is nyaralunk

Egyre kevesebb az utas a repülőgépek turistaosztályán, a dráguló jegyek miatt ugyanis sokan lemondanak a külföldi nyaralásról - derült ki a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) legfrissebb felméréséből.

A szövetség adatai szerint tavaly november és idén március között a nyaralási célú utak száma 3,5 százalékkal esett vissza vilégszerte. A legnagyobb vesztes Európa volt, ahol a válság hatásaival küzdő utasoknak láthatóan túl sokba kerülnek a megemelkedett üzemanyagárak miatt dráguló jegyek. Az IATA vezető közgazdásza, Brian Pearce szerint a kerozin ára 12 hónap alatt átlagosan 50 százalékkal emelkedett meg.

Bár a légitársaságok más esetben megtehetnék, hogy a határnyereségüket feláldozva csökkentik - vagy legalábbis szinten tartják - a jegyárakat, ez idén már nem fog menni. A cégek átlagos marzsa tavaly 3,2 százalék volt (2011 szeptembere óta a legjobb eredmény), ám idén ez a IATA becslései szerint 0,7 százalékra fog csökkenni. Még az utóbbi éve pénzügyi ásza, az ír Ryanair is várhatóan 12 százalékos jegyár-emelést lesz kénytelen végrehajtani. Az üzemanyag a légitársaságok kiadásának 30 százalékát jelentik, a vad ingadozás az olajárban pedig egyes esetekben a vízválasztó lehet a szerény profit és az óriási veszteség között.

Mindeközben az üzleti ügyfelek hite a gazdasági kilábalásban továbbra is életben tartja a business class kihasználtságát a repülőgépeken, a magasabb osztályon utazók száma évről évre átlagosan 6 százalékkal nő.

repülő Turista légitársaság osztály IATA
Kapcsolódó cikkek