Cégvilág

Vészhelyzet a Saabnál - Nem győzik eladni a gyárakat

Igazi szükségállapot alakult ki a Saabnál. A svéd autógyártó bejelentette, hogy eladja egyes gyártókapacitásait, amelyet azután visszalízingel. Az ügyletből a társaság 28 millió euró bevételt remél.

Hétfőn lapunk már beszámolt arról, hogy a társaság napokban kötött megállapodást egy kínai társasággal mintegy 600 jármű szállítására. A vállalat az elmúlt években annyira nehéz pénzügyi helyzetbe került, hogy nemrég még a 3700 dolgozó bére is veszélybe került. A mostani bejelentéssel azonban a távol-keleti társaság 13 millió eurós előleget kapott, amelyből a bérek mellett több beszállítói számlát is sikerült rendezni.

A Saab-tulajdonos holland Spyker – amely időközben felvette a Swedish Automobile nevet - még ebben a hónapban úgy nyilatkozott, hogy sikerült megállapodnia két kínai társasággal, akik hajlandók lennének 245 millió eurós tőkeinjekcióval kisegíteni a tönk szélére sodródott vállalatot.

A mostani megállapodás értelmében egy svéd ingatlanhasznosító átveszi a Saab – gyárakat üzemeltető – ingatlanüzletágának 50,1 százalékát, így a Saab az üzemeket egy lízingszerződés keretében használhatja tovább. Az ügylettel a  gyártó 28 millió eurós tőkéhez jut. Mivel a gyártó már több hónapja nem tudta rendezni a beszállítók számláját, április elejétől egy időre leállították a gyártást az üzemben, amelyet csak most tudtak újraindítani.

A Saabot 2010 elején vásárolta meg a Spyker az amerikai General Motorstól. A tulajdonos korábban közölte azt is, hogy folytatják a Saab nem használt ingatlanjainak értékesítését. Egyes sajtóhírek szerint nem csak kínai befektetőket vonnának be a Saab megmentésébe, hanem egy orosz üzletember, Vlagyimir Antonov is jelezte már, hogy megvásárolná a gyártót.

dpa - Világgazdaság Online-->

bér tőkeinjekció Saab jármű beszállító csőd gyár svéd lízing
Kapcsolódó cikkek