És ha megunjuk a csupán "okos" telefonokat? - Ez lehet a jövő
Az egyik legígéretesebbnek ítélt alkalmazás az NFC, de ennek használata még gyerekcipőben jár, pedig három területen kifejezetten perspektivikusnak tűnik. Az egyik a mobilfizetés, a másik kapukon, egyéb rendszereken keresztüli beléptetés, illetve a kódfelismeréssel megvalósuló információlehívás. Mindennek természetesen feltétele a megfelelő infrastrukturális ellátottság, mind a felhasználói, mind a szolgáltatói oldalon.
A fogyasztói oldalon az elméleti alapok már megvannak. Magyarországon a 15–45 éves korosztályban 93 százalékos a mobilpenetráció. Ez ugyanakkor még nem jelenti azt, hogy a mobilos ügyfélnek a készüléke alkalmas is az NFC-re. Ma még alig néhány és viszonylag drága készülék támogatja csak ezt a megoldást.
A mobiltelefon-állomány döntő hányada ugyanakkor néhány év alatt megújulhat. A nemzetközi tendenciák és a gyártók ígéretei alapján három-négy éven belül a hazánkban értékesített készülékek jelentős része már NFC-csippel ellátott lesz. Az amerikai Pyramid Research kutatása szerint négy év múlva az akkor eladott okostelefonoknak már közel a 28 százaléka lesz alkalmas az érintés nélküli kommunikációra.
Az igazi döntés azonban a mobiloperátorok kezében van, hiszen – ahogy az elemzés is mutatja – a jelenlegi készülékek felét előfizetésük mellé, további 23 százalékát pedig szintén a szolgáltatótól, de nem az előfizetéssel együtt vásárolják itthon a mobilos ügyfelek.
Vannak azonban ma még szép számmal kétkedők is az NFC-piac sikerét tekintve. Néhányan felvetik a megfelelő iparági szabványok, illetve a jövedelmező és kellően attraktív üzleti modellek hiányát is. Ha már lesz ugyanakkor kellő számú készülék a kínálatban, az jobban ösztönzi majd a kiskereskedelmet is az NFC-szolgáltatások nagyobb arányú bevezetésére. Így aztán nem elképzelhetetlen, hogy 2015-ben már több mint negyedmilliárd NFC-képes mobiltelefont adhatnak el a világon.
Az eredményességhez viszont az is szükséges, hogy a különféle mobilos megoldások egyre nagyobb teret nyerjenek a hétköznapi életben. Tavaly ugyanis a 15 évesnél idősebb hazai mobilozóknak csupán 6 százaléka fizetett már készülékén valamely termékért vagy szolgáltatásért.


