Cégvilág

Tovább zuhan az építőipar

Tovább tart az építőipar mélyrepülése, miután az év első felében közel tizedével csökkent a szektor termelése, és a megkötött szerződések száma alapján még nem jött el a mélypont – olvasható ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap közzétett adataiból.

Az év hatodik hónapjában az építőipari termelés volumene a kiigazítatlan és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint is 13,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi értékhez képest, tavaly júniusban 17,6 százalékos volt a visszaesés. A szezonálisan kiigazított adatok a májusi emelkedés után az előző havinál 5,6 százalékkal alacsonyabb értéket mutattak, ezzel az iparág áprilisi teljesítménye alá bukott.

A vizsgált hónapban az építményfőcsoportokon belül az épületek építése 17,2, az egyéb építményeké 10,54 százalékkal maradt el a 2010. júniusi értéktől. Szezonálisan kiigazított indexek alapján júniusban az érték az előbbi csoportnál 7,6, az utóbbiaknál 1,7 százalékos visszaesést mutat májushoz képest.

Júniusban az építőipari ágazatokon belül az épületek építése több mint ötödével, 21,4 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Az egyéb építmények ágazat termelése 1,9 százalékkal mérséklődött az egy esztendővel korábbi, rendkívül alacsony bázishoz viszonyítva. A speciális szaképítés ágazaté 15,8 százalékkal maradt el a 2010. júniusitól.
A KSH a 2011-es év első feléről megjegyezte, hogy az időszakban a termelés 9,6 százalékkal volt kisebb, mint a 2010. azonos időszaki.

Az idén júniusban az építőipari termelés értéke 154,9 milliárd forint volt, míg az első hat hónapban 689,3 milliárdot ért el. A júniusban kötött új szerződések volumene 6,5 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel azelőttinél, ezen belül az épületek építésére kötötteké 14,7 százalékkal esett vissza. Az egyéb építmények építésére kötött új szerződések volumene 1,5 százalékkal volt nagyobb a 2010. júniusihoz mérten.

Az év első hat hónapjában az építőipari vállalkozások 28,1 százalékkal kisebb volumenű új szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban. Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállományának a volumene 36,2 százalékkal csökkent a 2010. júniusihoz viszonyítva, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya kétötödével, az egyéb építményeké harmadával volt kisebb.

„Az első fél évben tapasztalt közel 10 százalékos termeléscsökkenés és a 28 százalékkal kisebb volumenű szerződéskötés mellett az is hosszabb ideje rontja az építőipar helyzetét, hogy az árak emelkedése nem tart lépést az inflációval” – mondta el a Világgazdaságnak Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke.

Trendforduló nem várható, a csökkenő tendencia még kitart, ráadásul Magyarországon nem a 2008-as válság okozza az iparág pangását, a szektor már 2006 óta szenved – tette hozzá a szakember. A piac szereplői csodára sajnos nem számíthatnak, a vállalkozásoknak némi levegőt az uniós források profibb és gyorsabb elosztása jelenthetne. „A szakma már sokszor hangot adott annak a véleményének, hogy a több uniós országban bevezetett, a lakásfelújításokat terhelő forgalmi 5 százalékra csökkentése komoly segítség lehetne, mivel munkát, rendezett körülményeket és növekvő bevételeket is eredményezne” – húzta alá.

KSH termelés Építési Vállalkozók Országos Szövetsége építőipar
Kapcsolódó cikkek