Alzheimer-kór: az egyik nagy kihívás

A demencia leggyakoribb oka az Alzheimer-kór, amely az esetek mintegy kétharmadáért felelős. A kórkép elsősorban az időseket érinti, azonban hangsúlyozni kell, hogy az öregedésnek semmilyen betegség, így a szellemi leépülés sem törvényszerű velejárója.

Az Alois Alzheimer által az 1900-as évek elején leírt s róla

elnevezett kórkép az összes demencia kb. 60-70 százalékát okozza. A második leggyakoribb forma az agyi erek bántalmai miatt kialakuló „vaszkuláris” típus. Az Alzheimer-kór és a vascularis dementia gyakran egymással szövődve fordul elő. Gyakori demenciát okozó betegség a Lewy-testes dementia, ami gyakorta parkinzonizmussal társul, és az ún. frontotemporalis dementia csoport. Az említett négy kórkép az esetek több mint 90 százalékáért felelős.

Az Alzheimer-kór diagnózisát az intellektus globális és folyamatos hanyatlása jelenti. Vezető tünet az emlékezetzavar, amelyhez egyéb agykérgi deficitek – például kommunikációs, felismerési és cselekvési zavarok – is társulnak. Emellett károsodnak a tervezési, kivitelezési, döntési és figyelemmegosztási funkciók. A demenciával együtt járó, változatos szimptómákat kognitív és nem kognitív tünetekre szokás osztani. A kognitív zavarok a gondolkodás, a tájékozódás és az emlékezet területére vonatkoznak. A demenciák nem kognitív tünetei, például a depresszió, a téveszmék, érzékcsalódások, a nyugtalanság (sokszor agresszivitás), a bolyongás orvosi jelentősége rendkívül nagy. Némelyikük megelőzheti a demencia egyértelmű (kognitív) tüneteit, azaz elősegíthetik a korai felismerést. Többségük azonban a közepes és súlyos stádiumhoz társul. Legtöbbször e tünetek miatt válik szükségessé a kórházi kezelés is. A hozzátartozók, gondozók számára e problémák hatalmas megterhelést, sokszor megoldhatatlan élethelyzetet jelentenek.

A demencia kórisme felállítása pszichiáter, neurológus vagy geriáter szakorvos kompetenciája. Magyarországon a demenciában szenvedők töredékét látja szakorvos, és még kevesebben részesülnek korszerű kezelésben. Ennek fő oka, hogy a beteget gondozó hozzátartozók többsége – és általában a társadalom – a szellemi hanyatlást az időskor természetes velejárójának tekinti. Sajnálatos, hogy ez az idejétmúlt hozzáállás az orvosi köztudatban is a mai napig tartja magát, akadályozva a betegség korai felismerését és a kezelés elkezdését. Ennek következménye, hogy a demencia diagnózisát a szakorvosok – az esetek döntő többségében – a közepes vagy a súlyos stádiumban állítják fel, amikor a gyógykezelés csak a társuló pszichés és magatartászavarokra korlátozódhat, a szellemi leépülés megállítása, lassítása már alig lehetséges. (Az Alzheimer-demenciával kapcsolatos téves nézeteket az 1. sz. táblázat mutatja be.)

Az Alzheimer-kór kezelési lehetőségeiben az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődés következett be. A demencia súlyosbodása a gyógyszeres kezelés révén megállítható vagy lassítható. A farmakoterápia egyik célterülete a centrális kolinerg rendszer aktivitásának növelése. Egy másik lehetőség a glutamátrendszer antagonizálása, ez szintén lassítja a betegség lefolyását. A két hatásmechanizmus kombinálható, ez a kezelés eredményességét fokozza. Ezek a készítmények Magyarországon is hozzáférhetők.

E gyógyszerek költséghatékonyságát számos vizsgálat igazolta. A demens beteg ellátásával összefüggő minden költség számításba vétele igen nehéz kérdés. A kiadások több szereplőt érintenek (beteg, hozzátartozó, egészségbiztosító, önkormányzat, központi költségvetés stb.) Szerteágazók a páciensre fordított közvetlen kiadások, például a gyógyszerek, testközeli és testtávoli segédeszközök, tápszerek, vitaminok, kórházi kezelések, fizetett segítség, a lakás átalakítása. Ezzel párhuzamosan csökken a család bevétele is, ha a beteg még munkaképes korú, leszázalékolják, de gyakori, hogy a hozzátartozó az ápolás miatt mond le a munkájáról, és ápolási díjat vesz igénybe. A demens beteg kezelésével-ápolásával összefüggő ráfordítások a demencia súlyosságával szoros korrelációt mutatnak. Emiatt a korai diagnózis és az időben elkezdett gyógyszeres kezelés a későbbiekben markáns költségmegtakarítást biztosít. Amennyiben minden érintett szereplő költségeit figyelembe vesszük, akkor a súlyos fokú demenciában szenvedők ellátásának havi költsége elérheti a hazai minimálbér akár két-háromszorosát is.

Hazánkban a fent említett szerek a kijelölt demenciacentrumokhoz kötötten, ötvenszázalékos támogatással rendelhetők. Rendkívül elszomorító és elgondolkodtató, hogy Magyarországon 2011-ben az Alzheimer-kórban szenvedő betegek kb. 4 százaléka jut hozzá e gyógyszerekhez. Az Európai Unió országaiban ez az arány 30-60 százalék. A generikus, olcsóbb készítmények megjelenése óta a gyógyszerek ára egyre kevésbé akadálya a hozzáférésnek. Véleményünk szerint az ellátórendszer kihasználatlansága leginkább az érintettek és az orvos-társadalom tájékozatlanságával magyarázható. Az egészségügyi és szociális ellátásokra fordítható állami források csökkenése miatt rendkívül fontos a demenciával élők kezelésében-ápolásában érintett szereplők feladatainak, érdekeltségeinek összehangolása. Ezzel – a beteg- és gondozói terhek enyhítése mellett – társadalmi szinten is jelentős költségredukció lenne elérhető.

Befejezésül szeretnénk kitérni azokra a szociális szolgáltatásokra, amelyek fontos kiegészítői a demenciával élők egészségügyi ellátásának. Sajnálatos, hogy az érintettek többsége e területen is rendkívül tájékozatlan, nincs tisztában a hozzáférhető lehetőségekkel. A szellemi hanyatlás egy olyan több évig tartó folyamat, amely nemcsak egy embert, hanem egy egész családot, de legalább még egy személyt érintő s gyakran megbetegítő kórkép. Az otthoni gondozás éveken át nem végezhető anélkül, hogy a gondviselő egészsége ne sérülne vagy a családi rendszer működésében ne mutatkoznának zavarok. A gondozók 50 százalékában kezelést igénylő pszichiátriai betegség alakul ki, leggyakrabban dep-resszió, alvászavar.

A hierarchiába rendezett szociális szolgáltatások célja egyrészt, hogy tehermentesítse az aktív korú hozzátartozókat, másrészt, hogy a demens ember minél tovább saját otthonában élhessen, és a lehető legkésőbb kerüljön sor a bentlakásos intézményi elhelyezésre. A házi segítségnyújtás akkor eredmé- nyes, ha a beteg a demencia korai stádiumában van, és részben képes még ellátni önmagát. A házi gondozó a napi életvitel fenntartásában, azaz a személyi-környezeti higiéné biztosításában, a bevásárlásban, a mentális gondozásban, a veszélyhelyzetek elkerülésében és a család támogatásában vesz részt. A nappali ellátás, vagyis az idősek klubja a demencia enyhe-közepes stádiumában, toleráns otthoni környezet esetén segíthet a családnak a nappali felügyelet megoldásában. A súlyos fokú demensek számára az alapellátás nyújtotta segítség már nem elégséges, ekkorra a hozzátartozó is kifárad már, és a beteg otthonában történő ellátása sem biztonságos. A bentlakásos ápolást-gondozást nyújtó intézményekben, a 20-25 fős ún. demens gondozási egységekben a személyi és tárgyi feltételek a súlyos stádiumú klienscsoport ellátási igényeihez igazodnak.

Véleményünk szerint a demenciák terén az egészségügyi és a szociális szolgáltatások teljesítménye hazánkban jelenleg az elégséges jelzővel illethető. Szükségszerű és elkerülhetetlen a ráfordítások növelése és az összehangolás. Ugyanakkor mindkét ágazat rendelkezik azokkal az alapokkal, feltételekkel, amelyek alapján az ellátások hozzáférhetősége és minősége fejlődhet. Az ellátórendszerek közötti koordinációban kiemelkedő – jelenleg nem kellően kihasznált – szerepe van a családorvosoknak.

Az idősek problémájának megoldása arra a társadalomra vár, ahol az ember megöregszik. Hosszú távon nem a terápiás, hanem a preventív megközelítés hoz majd eredményt.

A demencia gyakorisága

A szellemi hanyatlás (demencia) a születéskor várható élettartam növekedése miatt világszerte egyre több embert, családot érint. A demográfiai folyamatok miatt a demens betegek ellátása egyre több terhet jelent az egészségügyi és a szociális ellátórendszer számára. A különböző eredetű demenciák a 65 évesnél idősebbek 10 százalékát sújtják, és a betegség előfordulása az életkor előrehaladtával exponenciálisan növekszik. A 85 év feletti populációban ez az arány már 40-50 százalék. Magyarországon a népesség 20 százaléka 65 évnél idősebb, ez alapján a demenciával élők száma hazánkban legalább 200 000 fő.