Cégvilág

Az USA aggódott a Szurgut-Mol ügy miatt, de nem tudta, mi az

A Szurgutnyeftyegaz Molban vásárolt részesedése nem csupán a magyar hatóságokat aggasztotta, hanem az amerikaiakat is - ez derül ki a Wikileaks legújabb közléseiből a Vedomosztyi című orosz lap pénteken közölt írása szerint.

Az orosz lap a Fehér Ház egy munkatársát idézve azt írta: az Egyesült Államok alapvetően amiatt aggódott, hogy Magyarország, bár részt vesz a Nabucco gázvezetékben, partnerségi megállapodást írt alá az orosz féllel a Nabucco versenytársának tekintett Déli Áramlatról. "Washington számára ez azt a kockázatot jelenti, hogy Moszkva megerősítheti pozícióit Európában" - írta a lap. Emlékeztetett, hogy a megállapodás aláírói között volt a Mol, s hogy mindez egy hónappal a Mol-rész Szurgutnyeftyegaz általi megvásárlása előtt történt.

A lap idézte Jeffrey Levin amerikai diplomata 2009. április 2-án kelt táviratát, amelyben arról számolt be, hogy Mosonyi György, a Mol akkori vezérigazgatója azt mondta, a magyar cég felkészült a "védelemre". Emellett egy meg nem nevezett forrás a Mol egyik vezetőjére hivatkozva azt mondta az amerikai diplomatának, hogy az értékelések szerint a vásárlás "az orosz kormány legmagasabb vezetőinek utasítására történt". Végül a diplomata arról is beszámolt, hogy Mesterházy Attila, az MSZP vezetője úgy vélte: a vásárlás megerősíti a korábbi gyanúkat, amelyek szerint az osztrák OMV talán kezdettől fogva orosz érdekben járt el.

Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége a moszkvai misszió segítéségét kérte annak megértéséhez, mi is a Szurgutnyeftyegaz. Onnan azonban csak annyit tudott meg, hogy Oroszország egyik legrejtélyesebb cégéről van szó, és hogy csak híresztelések terjednek róla, egyebek között az, hogy tulajdonrésze van benne Vlagyimir Putyin kormányfőnek, hogy szóba került a Rosznyefttel való egyesítése, s hogy állítólag 20 milliárd dollárt őriz a számláin.

 

Szurgutnyeftyegaz Szurgut Nabucco déli áramlat WikiLeaks Mol
Kapcsolódó cikkek