Rehabilitációs programra van szükség

A Nemzetgazdasági Minisztérium tanulmánya szerint Magyarországon a 2,9 millió nyugdíjasnak körülbelül a negyede, 728 ezer ember kap rokkantsági nyugdíjat. Ha ez utóbbiak fele olyan mértékben járulna hozzá a gazdasághoz, mint a többi 3,7 millió foglalkoztatott, 10 százalékkal nőne a GDP.

Érdemes részleteiben is megvizsgálni a Nemzetgazdasági Minisztérium tanulmányát. Azért is, mert valóban szükség van arra, hogy minél több munkaképes korú ember térjen vissza a munkába, megteremtve a egészségbiztosítási, illetve nyugdíjrendszer fenntarthatóságát.

A munka világába való visszatérés azonban nem azonnali és nincs „ingyen”. Egy nagyobb – csonkolásos – műtéten átesett, jelenleg „rokkantosított” ember nemcsak testileg, de lelkileg is sérült. Újra kell tanulnia sok mindent, attól függően, hogy például kerekes székbe kényszerült-e, vagy sztómaviselő vált belőle. Az évek óta rokkantnyugdíjon élők nehezen állíthatók újra munkába. Semmiképpen sem úgy, ahogyan jelenleg történik, pontosabban nem történik. Ugyanis a műtétet követően a biztosítótól kapott finanszírozási díj szerinti optimális idő után a kórház elbocsátja a beteget, aki a háziorvosa gondozásába kerül. A beteg a számára szükséges gyógyászati segédeszköz típusától függően – ha azt a háziorvos vényre nem írhatja fel – legkésőbb háromhavonta visszakerül a szakorvosához, ő kíséri figyelemmel a gyógyulását. Ám nem beszélhetünk szervezett rehabilitációs folyamatról, különösen nem olyanról, amelynek kimondott célja a beteg újra munkába állítása. Pedig a kormány szándéka kimondottan ez.

Így nézzük meg annak szükséges és elégséges feltételeit, hogy egy most műtétre kerülő beteget milyen rehabilitációs folyamaton kellene végigvinni ahhoz, hogy ne csak testileg, de szellemileg is felkészülten térjen vissza a mindennapi életbe, munkába, társadalomba. Példaképpen a sztómaterápiát elemezném az elmúlt 19 év tapasztalatai alapján.

A sztómaviselők populációja az EU tagországaiban általában 1/1000, ez korrelál az OEP adatbázisában szereplő adattal is. A teljes „aktív” sztómás populáció 19,6 százaléka esik a munkaképes korba, 18–57 év közé. A daganatos betegségből adódó műtétet követően egyfajta rehabilitációs folyamaton kell átesnie a sztómaviselőnek ahhoz, hogy testileg-lelkileg készen álljon a munkába való visszailleszkedésre.

Manapság a sztómaműtétet követő 5-7 nap után a beteget a kórház elbocsátja, és többségében a háromhavonta esedékes segédeszköz-felírások időpontjában találkozik újra a szakorvosával és a sztómaterápiás szaknővérrel. Így nem kerül sor szervezett rehabilitációra, főleg nem csoportos formában, holott ez elengedhetetlen a munkába viszszaállás eléréséhez.

A rehabilitáció, a munkaképesség visszaszerzése érdekében a sztómaviselőknek olyan programokon kell részt vennie, amelyek egyrészről foglalkoznak a sztómaellátás folyamatától kezdve az öndiagnózis képességén keresztül a leggyakoribb fiziológiai és pszichoszociális problémákig. Másrészt pedig bemutatják a pozitív emocionális helyzet fenntarthatóságát, tanácsokat adnak a konfliktusok és stresszhelyzetek kezelésére, és nyilvánvalóan kitérnek a diétás étkezési rendre, valamint öltözködési praktikumokra. A program nagyon fontos további eleme a szexualitás – a megváltozott énkép kezelése, amely alapjában fontos tényezője a kiegyensúlyozott munkavállalásnak.

A magyarországi rokkantnyugdíjasokra tavaly 646 milliárd forintot költött az állam. Ebből 293,1 milliárdot fizetett a munkaképes korúaknak. Ezen belül pedig 237,4 milliárdot a III. rokkantsági csoportba tartozók számára. A hatályos jogszabályok alapján e csoportba azok tartoznak, akik rokkantak, de nem teljesen munkaképtelenek. Tehát őket lenne a legegyszerűbb visszaterelni a munkaerőpiacra. A II. csoportba tartozók nem szorulnak más gondozására, míg a legsúlyosabb, I. kategóriában lévők igen. A munkaképes korúak létszámának ismeretében kiszámítható az átlagosan havonta kifizetett nyugdíj mértéke. (1. sz. táblázat)

Számításaink szerint a teljes sztómás populációból a munkaképes korúak száma 2050 fő. Ha lekövetjük az országos rokkantnyugdíjasok csoportokba sorolását, közülük 1660-an visszavezethetők a munkába. Amennyiben ennyi embernek kívánunk rehabilitációt nyújtani egyhetes képzéssel, úgy 35 fős csoportokban lehet ezt megvalósítani, amely optimális létszámot biztosít. Az egyhetes, bentlakásos képzést költsége fejenként 61 ezer forint.

A sztómások rehabilitációjához szükség lenne legalább napi három sztómazsákra (bélsártartóra) a jelenlegi 98 százalékos tb-támogatással. Ez biztosítja ugyanis a munkába menet előtti, a munkahelyen történő váltást, illetve az esti lefekvéshez szükséges tiszta zsákot. A jelenlegi napi 1,7 zsák napi háromra emelése 300 ezer forint többletkiadást jelent sztómásonként az államnak éves szinten. Ugyanakkor egyrészt a munkába álló sztómaviselő minimálbéren számítva adófizetővé válik, másrészt nem veszi igénybe a rokkantnyugdíjat. A rokkantsági nyugdíjat akkor kell beszüntetni, ha a dolgozó rokkant hathavi bruttó kereseti átlaga a rokkantsági nyugdíj összegének a kétszeresét meghaladja. Ám a rokkantsági nyugdíjas keresete a minimálbér összegét elérheti. A költségeket és magtakarításokat a 2. sz. táblázatban foglaltuk össze.

A táblázatban a rokkantnyugdíj teljes elvesztésével számoltunk. Ha a rokkantnyugdíjasok csak az esetek felében veszítik el a nyugdíjat, a megtakarítás 547 119 forint/fő/év. A teljes populációra kivetítve 908 433 691 forint.

A számításokból kitűnik, hogy a javasolt rehabilitációs programmal a kellő mennyiségű segédeszköz tb-támogatással történő biztosítása mellett a ráfordítások megtérülése igen jónak mondható (ROI = min. 1,51, max. 2,7)

n A szerző a Replant Cardo Kft. ügyvezető igazgatója

Források

l A Nemzetgazdasági Minisztérium tanulmánya, 2011. II. 25.

l OEP, Javaslatok a gyse ártámogatási rendszerének továbbfejlesztéséhez, 2009

l Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság tájékoztatója, 2011. IV. 18.

l Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság tájékoztatója az irányadó nyugdíjkorhatárt még be nem töltött, egészségkárosodáson alapuló saját jogú nyugellátásban és rendszeres szociális ellátásban részesülők keresetkorlátozásának 2011. évi szabályairól az 1997. évi LXXXI. törvény, a 2007. évi LXXXIV. törvény, valamint a 387/2007. (XII. 23.) Kormányrendelet vonatkozó rendelkezései alapján, 2011. I. 20.