Cégvilág

Sok kezdő, kevés szakember - Lesújtó hír a munkavállalóknak

A VT-SOFT humánügyviteli szoftverkészítő felmérést készített az állandóan változó piaci környezetről és a HR szoftverek felhasználásának fejlettségéről a magyar piacon.A megkérdezettek 70 százaléka idén már nem tervez létszámbővítést. Azok, akik új alkalmazottat vesznek fel, úgy látják, hogy egyre nehezebb jó munkaerőt találni, és sok a piacon a tapasztalatlan pályakezdő fiatal.

A megkérdezett vállalatok 40,7 százalékánál volt az elmúlt évben létszámcsökkentés, míg 30,5 százaléknál nem volt létszámváltozás. Nagymértékű létszámbővülésről csak 1,5 százalék számolt be, 10 százalék feletti létszámcsökkenés a válaszadók 10,2 százaléknál volt.

A közepes cégeknél némileg biztatóbb a helyzet: náluk ugyanolyan arányban volt létszámbővítés és -csökkentés az elmúlt egy évben, míg a nagyobb cégeknél a kis létszámú csökkentés kétszer olyan gyakran fordult elő, mint a kis létszámú bővítés. A tervezett munkaerő-felvétel esetében a közepes és nagy cégek szinte ugyanúgy gondolkoznak, körülbelül 70 százalékuk nem tervez létszámbővítést az év második felében – derül ki a VT-SOFT felméréséből.

A bővítés mellett döntő vállalatok megítélésük szerint nincsenek könnyű helyzetben, és a munkaerőkiválasztással kapcsolatos vélemények erősen megoszlanak a megkérdezettek körében. A válaszadók 33,7 százaléka úgy véli, nehéz megfelelően képzett, jó szakembert találni – ez részben a túlkínálat miatti bonyolultabb kiválasztási folyamat, részben pedig a jó szakemberek gyors elhelyezkedése miatt lehet.

A pályakezdő fiatalok tömeges jelenléte sok vállalatnak okoz nehézséget, hiszen egy-egy álláshirdetésre rengetegen jelentkeznek megfelelő tapasztalat nélkül. A megkérdezettek 30 százaléka jelölte meg problémaként a pályakezdőket – ezek 76 százaléknál azonban nincs és nem is tervezik gyakornoki program bevezetését, ami megkönnyítené a későbbi munkaerőkiválasztást. A megkérdezettek mindössze 11,4 százalékának van gyakornoki programja, és további 10 százalék tervezi ennek bevezetését a közeljövőben. Ezek zöme a nagyobb, 200 fő feletti cégek közül kerül ki.

A munkaerő toborzási módszerek tekintetében nem érezhető erőteljes változás. A cégek közel fele (45,7 százalék) használja az egyszeri hirdetéses módszert, ami után kissé lemaradva a fejvadászon és a saját weboldalon keresztüli álláshirdetés szerepel. Érdekesség, hogy a közösségi felületeket (Facebook, LinkedIn) a válaszadók csak 3,1 százaléka használja a munkaerő keresés folyamán.


 

létszámbővítés VT-SOFT pályakezdő munkaerő
Kapcsolódó cikkek