Cégvilág

Kolontárnál ipari katasztrófa történt

Október közepére készül el a kolontári vörösiszap-katasztrófa okait vizsgáló parlamenti bizottság jelentése – közölte a testület jobbikos elnöke.

Kepli Lajos elmondta, hogy a mintegy ötvenoldalas dokumentumot az érintett tárcáknak – a többi között a vidékfejlesztési tárcának, a Belügyminisztériumnak, a közigazgatási és igazságügyi tárcának –, és az érdekelt feleknek, így a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-nek is meg kell küldeniük egyeztetésre. A jelentésnek az érintettek véleményét kötelezően tartalmaznia kell.

A testület mandátuma október végéig szól, eddig a dátumig bezárólag kell az Országgyűlés elé terjeszteni a jelentést. Több meghallgatást már nem terveznek. A jelentés megállapításai szerint nem természeti, hanem ipari katasztrófa történt tavaly október 4-én, s azért a Mal Zrt. vezetői és a regionális környezetvédelmi hatóság a felelős.

A testület szerint a cég vezetőit büntetőjogi felelősség terheli, ezért a dokumentumot eljuttatják a Nemzeti Nyomozó Irodának is. Kepli elmondta, a felső vezetők részéről kimutatható hibás döntés és mulasztás is. A bizottság a jelentésben több törvénymódosítási javaslatot is tesz, például a hatósági ellenőrzés szigorítására.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek