50 világpremier a Los Angeles-i autószalonon
Noha jó ideje nincs Budapesten autószalon, Brnóban, Nyitrán, Belgrádban, Zágrábban továbbra is megtartják a bemutatókat. Azonban azóta, hogy október 3-án zárult a nyitrai nemzetközi autószalon – a helyi piacok gyengélkedés miatt – törölték az athéni, bukaresti, lisszaboni és milánói szalonokat. Igaz, ez utóbbi inkább haszonjármű kiállítás lett volna, de a tény jelzésértékű.
Az Egyesült Államokban viszont tizedével bővült a piac, és a hét végén záruló Los Angeles-i autószalonon kiállító autómárkák minden kategóriában járműveik üzemanyag-hatékonyságát emelték ki elsősorban. Tették ezt annak ellenére, hogy június óta egyre olcsóbb a benzin az Egyesült Államokban, és a hétfői átlagár gallononként már csak 3,368 dollár volt. (1 amerikai gallon 3,8 liter)
Közel 20 nagyon hatékony, 100 kilométerenként átlagosan 5,88 liternél kevesebbet fogyasztó modellt mutattak be, köztük a nálunk is kapható városi kiskocsit, az új Chevrolet Sparkot. Miután Amerikában vagyunk, a legnagyobb versengés a kompakt SUV-kategóriában látható, és a két élversenyző, az új Ford Escape és a Honda CRV is itt debütált.
Másrészt az 50 világpremier több mint fele a nagyteljesítményű és a luxus kategóriába tartozik, mint például az Audi R8 GT Spyder, Porsche 911 és a Jaguar sport-koncepciója, a C-X16, illetve a Bentley Continental GTC ultra-luxus kabrió. Ebből a szempontból tehát nem sok változott Amerikában. De amiben alapos változás tapasztalható a szalonon, arról a Plugincars így számol be: a tavalyihoz képest az idei show egy elektromos bomba.
Nem csupán azért, mert az év zöld autója (Greeen Car of the Year) címet egy konnektoros hibrid, a General Motors által kifejlesztett Chevrolet Volt kapta meg, amelynek európai megfelelője az Opel Ampera. Hanem azért mert minden jelentős gyártó elhozta legfrissebb fejlesztéseit. A már megszokott japán márkák, valamint az elektromos Ford és Smart modellek mellett megtekinthető a százra 4 másodperc alatt gyorsuló elektromos Tesla Roadster valamint a BMW újdonságai az elektromos i3 és a tölthető hibrid i8.
Elektromos a jövő, hiszen az Audi, BMW, Daimler, Ford, GM, Porsche és VW alkotta csoport létrehozott és szabadalmaztatott egy konnektort, amely lehetővé teszi, hogy elektromos járművei ugyanazokat a feltöltő állomásokat használják Európában és az Egyesült Államokban.


