Cégvilág

Exportlehetőség kkv-knak

A tartalékaikban megfogyatkozott cégeket pótlólagos forrásokkal kell ellátni. Erre lehet megoldás a piacon elérhető legkedvezőbb kamatozású export-előfinanszírozási hitel – nyilatkozta lapunknak Takács Zoltán, a Budapest Bank vállalati üzletágának értékesítési vezetője.

– Hogyan látja a kkv-szektor helyzetét?
– A kis- és közepes vállalkozásokat (kkv-k) a hazai és a nemzetközi gazdasági környezet alakulása az átlagosnál is jobban érinti, hiszen tőkével, forrásokkal kevésbé ellátottak, így jobban ki vannak szolgáltatva a környezet változásainak. A kkv-szegmensen belül élesen meg kell különböztetni azon cégek valamivel kedvezőbb helyzetét, amelyek a feldolgozóiparban, elsősorban exportra alapozva végzik a tevékenységüket illetve a belföldi fogyasztásra termelő cégeket, amelyek nagymértékben megsínylik a hazai fogyasztás élénkülésének elmaradását. Az átlagosnál kedvezőbb helyzetet mutatnak a mezőgazdasági vállalkozások is, elsősorban a támogatási rendszer stabilitása illetve az állattenyésztésben tapasztalható jövedelmezőségi helyzet javulása miatt.

– Hogyan jelentkezik mindez a források piacán?
– A nehéz gazdasági helyzetben a bankok hitelezési gyakorlata is változott. A korábbi évek növekedéstámogatási gyakorlata sok pénzintézetnél visszaütött, megnőtt a problémás, nehezen fizető vállalkozások aránya. Erre reagálva a bankok tudatosabban hiteleznek, ugyanakkor a szerepük is felértékelődött: a tartalékaikban megfogyatkozott cégeket pótlólagos forrásokkal kell ellátni, hogy a termelési igényeiket fedezni tudják. A válság hatásaként a bankok hitelezési feltételei szigorodtak, a kockázatkezelésük a korábbinál jóval óvatosabb lett. Míg ezelőtt sok esetben önmagában a fedezetek is elegendők voltak a cégeknél a szükséges finanszírozás biztosításához, ma már megnövekedett a cégek adósságszolgálati képességének a szerepe a fedezetekkel szemben is.

A vállalati hitelezési piac 2011-ben negatív tendenciákat mutatott; a Budapest Bank kihelyezett vállalati hitelállománya azonban még ebben a gazdasági környezetben is képes volt jelentősen növekedni, a vállalati lízingkihelyezés pedig megháromszorozódott a múlt év azonos időszakához képest. Ez az eredmény a korábbi konzervatív hitelezési politikánkból adódó, a piacinál jobb portfólió minőségünknek, stabil ügyfélkörünknek és a folyamatos innovációnak köszönhető.

– Milyen új termékkel kívánják a beruházási kedvet ösztönözni?
– A Budapest Bank tavaly júniustól elsőként tette ismét elérhetővé kkv-k számára az Eximbank által refinanszírozott hitelkonstrukciót. Az idén bővült az igénybevevői kör, ma már nagyvállalatok is élhetnek az export-előfinanszírozási lehetőségével, és az igényelhető hitelösszeg is nőtt. Ennek a forrásnak nagy előnye, hogy az OECD-országok általános irányadó kamatlábaihoz igazodik, így jelenleg ez a piacon elérhető legkedvezőbb kamatozású export-előfinanszírozási hitel, amellyel a cégek exportszerződései értékének akár fele is finanszírozható.

Az exportáló cégek esetében nem kell tartani az árfolyamkockázattól, mivel a hitel és a finanszírozott exportbevétel devizanemének meg kell egyeznie. A finanszírozás mellett nagy kérdés az esetében a vevő fizetési biztonsága. Az Exim hitel mellett elérhető lesz január 1-jétől a Budapest Bank export faktoring terméke is, ez a Coface vevőbiztosítása segítségével az EU-s és a környező országokba exportálók exportfinanszírozását teremti meg. A két termék együttesen biztosíthatja, hogy a nehezedő gazdasági helyzetben is bővülésre képes hazai kkv-szektor számára ne a finanszírozás legyen a gátló tényező.

Világgazdaság-->

hitel előfinanszírozás export kkv Budapest Bank kamat
Kapcsolódó cikkek