BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Buszüzemeltetőket keres a BKV

A tervezettnél hamarabb, már ebben az évben kiírják a BKV egyes vonalai üzemeltetésére vonatkozó első közbeszerzési pályázatokat, mert a ma érvényes, 110 buszra szóló szerződések jövő áprilisban lejárnak. A budapesti társaság 2014-ig többszáz új buszt venne.

Még ebben megjelenik az első olyan pályázat, amelyen a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) egyes vonalaira keresnek üzemeltetőt, jelentette be Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója a tegnapi, buszközlekedési konferencián. Egy vagy két évre szóló szerződéskötések várhatók, 25-30 busz üzemeltetése mellett.

Az eredeti terv szerint az első tenderre csak a jövő év első negyedében került volna sor, de Vitézy Dávid szerint az idő sürget, 2012. április végén ugyanis lejár 110 busz üzemeltetési szerződése. A rövid határidők miatt az érdeklődők jó eséllyel használt buszokkal fognak jelentkezni.

Könnyebb lesz a pályázók dolga a 2012. májustól induló, 100-300 buszra kiírandó és hét-nyolc éves szerződésre szóló tendereken, mert azokon már hat-nyolc hónapos felkészülési időt kapnak. A közbszerzési eljárásokon csak előminősített társaságok indulhatnak, az előminősítés már tart.

A buszvonalak bevonására a fővárosi közgyűlésének augusztus 31-i döntése alapján, illetve a BKV megújuló  buszüzemeltetési modellje részeként kerül sor.

Részletek a mai Világgazdaságban!

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.