Cégvilág

Líbia lehet a következő kedvenc nyaralóhelyünk

Egy friss elemzés szerint Líbia komoly turisztikai potenciállal rendelkezik, és a politikai helyzet rendeződésével ezeket a lehetőségeket végre ki is tudja használni. Addig azért hosszú lesz még az út.

Az Euromonitor International jelentése szerint óriási lehetőségek előtt áll a líbiai turizmus, amely egyébként már az idei konfliktust megelőzően is biztató eredményeket produkált. 2010-ben például 1,245 ezer turistaérkezést regisztráltak a hatalmas területű országban, ezek 80%-a szabadidős célú utazás volt – írja a Turizmus Online.

Bár a Kadhafi-rezsim bukása óta a szabadidős turizmus még nem állt helyre, az üzleti célú utazások fellendülésére utal, hogy több közel-keleti és európai légitársaság – köztük az Etihad Airways, a Qatar Airways, a Lufthansa, az Alitalia, a Turkish Airlines, a Royal Jordanian és a Malév – is újraindította járatait.

Az Euromonitor szerint Líbia legfőbb vonzereje hatalmas területe, sokféle érintetlen természeti adottsága, amelyekre építve lendületesen fejlődhet az öko- és a kalandturizmus. A gazdag görög, főníciai és római örökség is az egyedi vonzerők közé tartozik. Komoly lehetőségek állnak a szállodafejlesztők előtt, előbb-utóbb várható a nagy láncok - InterContinental, Marriott, Mövenpick, Radisson, Sheraton – megjelenése olyan városokban, mint Tripoli vagy Bengázi.

A turistaforgalom fellendítése érdekében a legfontosabb lépés a vízumszabályok könnyítése lenne. Ezen a területen azonban még jócskán van tennivaló. Érdeklődésünkre a budapesti líbiai nagykövetségen ugyanis elmondták, hogy jelenleg nincs mód turistavízum igénylésére, csak szolgálati vízumot adhatnak ki, líbiai meghívólevélre.

légitársaság üdülőhely Líbia szállodafejlesztő Euromonitor
Kapcsolódó cikkek