Új, Budapestről induló berlini és hamburgi járatokat indított a német Lufthansa légitársaság a „megváltozott helyzetre reagálva”, derül ki a cég közleményéből.

  E megváltozott helyzetre, azaz a Malév leállására egyébként új járatok indításával válaszolt tegnap a Wizz Air légitársaság is. A Lufthansa Ofer Kisch, a csoport kelet-közép-európai regionális igazgatója szerint júniustól az új berlini repülőteret is bekapcsolja a forgalomba. Részben ennek köszönhetően júniustól jelentősen megnöveli jelenlétét a német fővárosban, ahol 40 százalékkal több ülőhelyet kínál majd a 60 millió eurós beruházással megvásárolt 35 repülőgép fedélzetén.

A német társaság tavaly több mint 20 százalékkal 770 ezerre növelte Magyarország és Németország között utasforgalmát, ezzel a magyar utasok legnagyobb légi szálíltója volt. Az Austrian Airlinest és a Swiss International Air Linest is magában foglaló csoport együtt mintegy 1,1 millió, azaz tizenöt százalékkal több utast szállított Budapest illetve Németország, Ausztria és Svájc között, mint az előző évben.
 
Világszerte összesen 106,3 millió utas utazott tavaly a Lufthansa, a SWISS, az Austrian Airlines, a bmi és a Germanwings járatain. Ez 7,5 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Összesen 65,5 millió utas repült Lufthansa márkajelű gépeken 2011-ben. A Swiss  mintegy 16, 4 millió; az Austrian Airlines 11,3 millió; a bmi mintegy 5,7 millió, a Germanwings pedig mintegy 7,5 millió utast szállított.