Cégvilág

Magyar sikertörténet: óriási eredményt ért el a Richter

Pozitív eredményt hozott a Richter Gedeon gyógyszercég kutatása, így a KBC Equitas elemzői szerint 2014-ben jó esetben már piacra kerülhet egy olyan új gyógyszer, amiből a neves magyar vállalatnak akár több milliárd dolláros bevétele is lehet. A társaság részvényei kedden komoly szárnyalást mutattak be a Budapesti Értéktőzsdén, ami azon magyar adófizetők számára is jó hír, akik közvetlenül nem vásároltak soha a társaság részvényeiből, hiszen a gyógyszergyártó legnagyobb tulajdonosa még mindig a Magyar Állam.

Ma reggel tette közzé a Richter és az amerikai Forest Laboratories a Richter új készítménye, a cariprazine hármas fázisú teszteredményeit a skizofrénia kezelésének vonatkozásában, s ezek szerint az új szerrel kezelt skizofréniás betegek tünetei jelentősen javultak a placebóval kezelt betegekhez képest, minden dózis esetén.

Erre a bejelentésre vártak a befektetők már hetek óta, ugyanis az újabb sikeres teszt azt jelenti, hogy jelentősen megnőtt az esély arra, hogy a cariprazine nagyon komoly értékesítési sikereket hozzon a magyar cég számára a vizsgált betegségek közül a legnagyobb piaccal rendelkező skizofrénia terén is. Miután a Richter 3-3 sikeres vizsgálatot tud felmutatni mind a bipoláris mánia, mind a skizofrénia terén, nagy esély van arra, hogy megkapja a hatósági engedélyt az amerikai piaci bevezetésre.

A Richter részvényei kedden délelőtt hatalmas forgalom mellett drágultak mintegy 5%-kal a Budapesti Értéktőzsdén a hír miatt, ami még azon magyar adófizetők számára is jó hír, akik közvetlenül nem vásároltak soha a társaság részvényeiből, hiszen a gyógyszergyártó legnagyobb tulajdonosa még mindig a Magyar Állam.

„Ha az összes vizsgált betegség tekintetében sikeres lenne a piaci bevezetés, az 6100 forint körüli részvényenkénti addicionális értéket jelenthet, ha csak a bipoláris mániára és a skizofréniára működik a szer, akkor mintegy 1800-1900 forintos részvényenkénti nettó jelenérték adódik” - mondta Pálffy Gergely, a KBC gyógyszeripari részvényelemzője. Az elemző szerint nem létezik a világon olyan szer, amely a cariprazine-nál vizsgált négy indikáció mindegyikére hatékony lenne, s nagy valószínűséggel a cariprazine sem lesz ilyen, hiszen korábban akadtak negatív teszteredmények is a Richternél.

Mit érdemes tudni a cariprazine-ról?

A cariprazine (RGH-188) a Richter és az amerikai Forest Laboratories közös fejlesztésű „új generációs” antipszichotikus szere, amelyet többféle megbetegedés kezelésére is használhatnak. A szer tesztelése négy területen: a skizofrénia, a bipoláris zavar, a bipoláris depresszió és a klinikai depresszió terén folyik. A legelőrehaladottabb eredmények a bipoláris zavar és a skizofrénia terén láthatók, a társaság három-három sikeres 3-as fázisú klinikai teszten van már túl, miközben az amerikai hatósági engedélyezéshez elvileg két ilyen teszt is elegendő.

A tesztek mind a tünetek javulása, mind pedig a mellékhatások terén remek eredményeket mutattak a bipoláris zavarral küzdő betegek körében. Nem voltak ennyire sikeresek a tesztek viszont a bipoláris depresszió és a klinikai depresszió terén a tavalyi bejelentések szerint. Erre a két betegségre egyébként tovább folynak a kettes fázisú tesztek.

A skizofrénia terén most elért sikeres teszteredmény azért rendkívüli jelentőségű, mert ez az egyik legnagyobb piaccal bíró betegség a felsorolt négy között. A pszichotikus betegségek amerikai piacát elemzők nagyjából 14 milliárd dollárra becsülik, s a bevétel 70 százalékát a skizofrénia elleni szerek adják. Ehhez adódhat hozzá a mintegy 4 milliárd dolláros európai piac is.

A caripraznie számára versenyelőnyt jelenthet, hogy hatásmechanizmusában eltér a legfontosabb versenytársaktól, ráadásul több versenytárs szabadalma tavaly véget ért, s például a Zyprexa generikus változata 2011. októberben már meg is jelent. A Richter pozícióját csak a szabadalom lejártakor, a szintén RGH-188 molekulára alapuló generikus termékek rendíthetnék meg. Az antipszichotikus gyógyszerek ugyanis drága kezelésnek számítanak, így az egyes szerek olcsóbb, generikus változatai gyorsan hasítnak ki részesedést maguknak a piacból az eredeti szereplőkkel szemben. A piac éppen emiatt a KBC becslése szerint a következő öt évben évente átlagosan 1-4 százalékot csökkenhet.

skizofrénia gyógyszer Richter árfolyam
Kapcsolódó cikkek