Cégvilág

Újabb akciókkal csábítanak az éttermek

Bár nincs arra garancia, hogy a különböző akciók hatására hosszú távon is megnő egy étterem forgalma, nyilván nem véletlen, hogy a drágább helyek is egyre inkább lehetőséget látnak a szélesebb közönség megszólításában.

 A március 26-án startoló Étterem Hét programhoz is azért csatlakozott az idén több mint 50 közép- és felső kategóriás étterem, mert az ilyen akcióknak nagy a reklámértékük, így jó eséllyel bővítik a vendégkört. „Egy héten keresztül háromfogásos vacsoramenüt fogyaszthat el a vendég a fővárosi éttermekben, mindenhol egységesen háromezer forintért” – mondta Kiss Zoltán, a DiningCity.com budapesti képviselője. A New Yorkból származó ötlet pozitív fogadtatásra talált tavaly hazánkban is: a vacsorázók száma az 5000 főhöz közelített, ezzel a kiadott helyek számának 80 százaléka betelt.

„A program célja tehát nem a korlátlan dőzsölés lehetősége, hanem a gasztronómiai újdonságok, az éttermek bemutatása lenne, elérhető áron” – fogalmazott Kiss Zoltán. Reményeik szerint az idén is lesz olyan étterem, ahol a nagy érdeklődés miatt turnusokba kell zsúfolni az asztalt foglaló vendégeket.

Általános vélekedés: a vendéglátásban még a nívósabb helyek sem tudnak megfelelő profitszinttel dolgozni. Például a programindító tájékoztatónak helyszínt Peppers Medditerranen Grill étteremben egy átlagos napon, egy átlagos étkezés után, ami az előétellel együtt négy fogásból áll, és üdítőt is tartalmaz, közel tízezer forintot hagy hátra egy vendég. Egy hasonló vagy alacsonyabb színvonalú osztrák vagy horvát étteremben ugyanez a menü 50-60 euróba, vagyis 15-18 ezer forintba kerülne.

Az Étterem Hét természetesen egyelőre nem mérhető össze a nagy hagyományokkal bíró torkos csütörtökkel, amelyhez az idén 1050 vendéglő csatlakozott. Még nincsenek meg az összesített adatok, de a korábbi tapasztalatok szerint az országos méretű kampány bár töretlen népszerűségnek örvend, mégis elérte a mennyiségi határait, így vélhetően 150-200 ezer ember torkoskodott.

A Magyar Turizmus Zrt. szerint az akcióban több éve részt vevő éttermek jól ismerik a szabályokat, ezért egyre ritkábbak a panaszok. Olyan hibák fordultak elő, hogy a vendéglátóhely italra nem adta meg az 50 százalékos kedvezményt, vagy a vendégnek sokat kellett várnia a megrendelt ételre. Gyakori az is, hogy az étterem külön az akcióra kialakított torkos csütörtök menüt alkot. Nagy szó ilyen körülmények között, ha mégsem engednek a színvonalból, pláne nem az alapanyagok minőségéből.

étterem étterem hét akció gasztronómia
Kapcsolódó cikkek