Cégvilág

Állami mobil: nincs több gát

A vártnál korábban, már április elején megkezdheti a hálózatépítést az állami mobilszolgáltató, köszönhetően annak, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jóval határidőn belül elbírálta a szervezethez beérkezett fellebbezéseket.

Mint ismert a médiahatóság döntése értelmében a Magyar Posta Zrt.–Magyar Villamosművek Zrt.–MFB Invest Zrt. alkotta konzorcium vásárolhatja meg a 900 megahertzes frekvenciasáv öt megahertzes egybefüggő blokkját. A döntést azonban február közepén mindhárom már piacon lévő mobilszolgáltató megtámadta, így az NMHH elindította a másodfokú eljárást.

A hatóságnak elvileg 45 nap állt rendelkezésére, hogy elbírálja a fellebbezéseket, a szervezet azonban már 19 nappal a március 31-i határidő előtt helybenhagyta az elsőfokú döntést. A gyors eljárást az NMHH-nál a Világgazdaság kérdésére azzal magyarázták, hogy fellebbezések teljes körű vizsgálatához nem volt szükség a rendelkezésre álló másfél hónapra.

Mivel a másodfokú döntéssel a korábbi határozat jogerőre emelkedett, a labda immár az állami konzorcium térfelén pattog, azaz mostantól kizárólag a Posta–MVM–MFB hármason múlik, hogy az új szolgáltató mikor kezdi meg működését.

A csoportnak március 20-ig létre kell hozni a szolgáltatást végző társaságot, majd – elvileg a másodfokú döntés kihirdetését követő 15 napon belül – meg kell fizetni az árverés során ajánlott díjakat, április 9-ig pedig frekvenciakijelölési határozatot kell kérnie az NMHH-tól, amelyet a hatóság néhány munkanapon belül meg is ad. Ezután indulhat meg a hálózatépítés, amelynek igen jó ütemben kell haladnia, hiszen a cégnek legkésőbb 2012. december 31-ig meg kell indítania saját szolgáltatását Budapesten.

állami mobilszolgáltató posta
Kapcsolódó cikkek