Kémkedési botrány a francia Ikeánál - Megkezdődött az adatgyűjtés
A kémkedési botrány újabb fejezete indult el azzal, hogy az adatvédelmi szakemberek megkezdték a bizonyítékok begyűjtését az egyik franciaországi Ikea áruházban. Eközben az ügyet kirobbantó francia hetilap, a Le Canard Enchaîné folytatja az üggyel kapcsolatos dokumentumok nyilvánosságra hozatalát. A legutóbb közzétett e-mailekből kiderül, hogy a francia leányvállalat állításával ellentétben a vezetőség több tagja is tudhatott az illegális megfigyelésekről – írja a Le Figaro.
A vállalat az ügy kirobbanása óta hangsúlyozza, hogy kiáll a magánélethez való jog védelméért és Jean-François Paris-t, a cég kockázatkezelési igazgatóját nevezte meg az adatgyűjtés egyetlen felelősének. Ugyanakkor a nyilvánosságra került levélváltások címzettjei között szerepel Jean-Louis Baillot, az Ikea francia leányának volt igazgatója, illetve Claire Hery HR igazgató is. A levelezésben szó esik egy dolgozóról, aki állítólag fizetéséhez képest túl magas színvonalon él, illetve egy másik alkalmazottról, aki a gyanú szerint betegszabadságot vett ki azért, hogy Marokkóba utazhasson nyaralni.
Az Ikea közölte: felfüggesztette a biztonsági igazgatót azért, hogy "megvédhesse alkalmazottját", akitől a telefonját is elvették és megkezdte az ügy belső vizsgálatát.