Cégvilág

Bepereli a magyar államot a Sláger és a Danubius volt tulajdonosa

Bepereli a magyar államot az Emmis International Holding, mert állítása szerint politikailag elfogult döntés született a Sláger Rádió és a Danubius által használt frekvenciák ügyében.

Az Emmis Communications, valamint az Accession Mezzanine Capital részeként működő Emmis International Holding már beadta a washingtoni bírósághoz a periratokat. Eugene D. Gulland, a vállalatok ügyét képviselő Covington & Burling ügyvédje az eljárás kapcsán úgy fogalmazott: a 2009-es döntés, amelynek során a magyar állam politikai céljait szolgáló egyéneknek adta át a Sláger és a Danubius volt frekvenciáját, az első lépés volt abban a folyamatban, amelynek során a magyar kormány elkezdte elhallgattatni a független tényezőket.

Az eljárás mintegy két hónapon belül megkezdődhet, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közölte: folyamatban lévő ügyeket nem kommentál. A Bloomberg megemlékezik arról, hogy az ORTT akkori vezetője, Majtényi László a döntést követően lemondott, mert szerinte a testület súlyos törvénysértést követett el. A döntés törvénytelen voltát egyébként a Legfelsőbb Bíróság is kimondta tavaly, leszögezve, hogy a nyertesnek kikiáltott Advenio Zrt.-t ki kellett volna zárni a pályázatból.

majtényi per Danubius Sláger állam
Kapcsolódó cikkek