Cégvilág

A Vodafone is áthárítja a telefonadót

A Vodafone is közölte, hogy a telefonadó miatt a tarifák módosítására kényszerül. Először a Telenor ismerte el, hogy át fogja hárítani a terhet.

A távközlési szektort a hagyományos, minden más céget érintő adók mellett 2010 óta egy különadó, az úgynevezett válságadó is sújtja, amely jelentős hatással van a Vodafone 2013 márciusában záródó pénzügyi évére – közölte a Vodafone a NOL.hu szerint.

Az új telefonadó egy újabb súlyos teher, amit a társaság ezúttal már nem tud egyedül vállalni, többek között azért sem, mert a válságadóval ellentétben itt nem ideiglenes adóról van szó – áll a társaság sajtómeghívójában.

Annak érdekében, hogy a Vodafone ügyfeleinek továbbra is a legkorszerűbb telekommunikációs szolgáltatásokat tudja nyújtani, tarifái módosítására kényszerül – teszik hozzá.

A Telenor korábban közölte, az új perc alapú távközlési adót érvényesíteni fogja áraiban mindaddig, amíg a szektort sújtó két különadó közül az egyiket kivezetik.

Ha az adót a jelenlegi tervezet formájában vezetik be, akkor 2012 második felében Magyarországon egyszerre két távközlési különadó lesz érvényben, amely a Telenor Magyarországnak mintegy havi egymilliárd forint plusz adóterhet jelentene - közölte Kutas István, a Telenor Magyarország kommunikációs igazgatója.

"Ez már az a nagyságrend, amit nem tudunk lenyelni, így az új különadó hatálybalépésétől a perc alapú adót érvényesítenünk kell az árainkban. Amint a két különadó közül az egyiket kivezetik, és más gazdasági tényezők változatlanok maradnak, az árainkat visszaállítjuk a régi szintre" - hangsúlyozták. A Telenor szerint sokkal nagyobb kárt okozna a gazdaságnak, ha leépítéssel vagy a fejlesztések leállításával reagálna az új adóra.

Vodafone telefonadó áthárítás
Kapcsolódó cikkek