Cégvilág

Erre az új kijelző típusra esküszik a Samsung és az LG

A két dél-koreai gyártó az OLED kijelzők sikerében bízik, annak ellenére, hogy a legmodernebb laposképernyős technológiával készült televízió ára a duplája lesz a jelenleg kapható készülékekének.

Egyelőre sem a 3D televíziók, sem az internet tévék nem hozták meg a kellő sikert a gyártóknak, a Sony televízió üzletága az elmúlt nyolc évben veszteséget könyvelt el, a cégek ezért újítások után néznek, hogy fellendítsék a lanyha piacot. A Samsung szerint ilyen az OLED kijelző, amely Lee Kyungshik, a televízió üzletág alelnökének véleménye szerint a legközelebb áll az álomképernyőhöz.

A Samsung és az LG az idei karácsonyi vásárlási szezonra akarnak előrukkolni a nagyképernyős OLED televíziókkal, ami áttörést jelenthet a piacon, hiszen a Sony 2007-es debütálása óta nem készült tömeggyártásban nagyobb OLED kijelzővel szerelt készülék. A két koreai vállalat azzal számol, hogy a jövő év végéig csak ők rendelkeznek majd nagyképernyős OLED televíziók gyártására alkalmas kapacitással - jelenti az AP.

Az érkező 55 inches tévék ára legalább 9 ezer dollár lesz, ez a mintegy 2 millió forintnak megfelelő ár a többszöröse a most kapható csúcskategóriás darabokénak. A két cég mindenesetre azt reméli, hogy az LCD-kel és a plazmákkal ellentétben az OLED készülékek esetében a haszonkulcs hosszabb ideig magas maradhat, mivel nemigen akad majd versenytárs.

A DisplaySearch európai televíziós kutatóegységének vezetője, Paul Gray nem ért egyet. Szerinte az a tény, hogy a Panasonic és a Sony máris igyekeznek beszállni a szektorba, azt mutatja, hogy a marzsok jelentősen csökkennek. Becsléseik szerint 2013-ra az 55 inches OLED televíziók átlagára 4 ezer dollárra esik, 2014-re pedig 1 500 dollárig süllyed.

oled televízió LG lcd Samsung
Kapcsolódó cikkek