BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Mercedes még kevés a boldogsághoz

Júniusban 0,6 százalékkal nőtt az ipari termelés az előző év azonos hónapjához viszonyítva – közölte előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Éves összevetésben a szerény növekedés a februári 0,8 százalék után a legjobb kiigazítatlan adat ebben az évben. Három másik érték viszont visszaesést mutat: májushoz képest 2,2 százalékos a júniusi mínusz, a második negyedév teljesítménye 0,4 százalékkal marad el az első negyedévtől, és az év első hat hónapjának ipari kibocsátása is ugyanennyivel kisebb a tavaly első félévinél. A féléves csökkenés azt jelzi, hogy a Mercedes-hatás gyengébb a vártnál, a kecskeméti gyár termelése még nem tudja növekedésbe fordítani az ipar idei teljesítményét.

Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője kommentárjában azt írja, a júniusi adatok elmaradtak az előzetes várakozásaiktól és az ennél enyhén optimistább előzetes piaci konszenzustól is. Ezek az adatok 0,2 százalékponttal csökkentik az MKB második negyedéves GDP-előrejelzését, az új várakozás így 1,2 százalékos zsugorodást jelez. Az elemző felhívja a figyelmet, hogy a járműipar és az élelmiszeripar teljesítménye volt az enyhe növekedés húzóereje, minden más szektor gyengén teljesített. A járműgyártás és -ipar ismét kap majd egy lökést a Mercedes-gyár növekvő termelésétől, de ez önmagában nem tudja felfelé rántani a gazdaságot – áll a kommentárban, amely arról is említést tesz, hogy jövőre az új Opel- és Audi-üzemek is elindulnak, de összességében a trend ettől még nem ad okot optimizmusra. Az MKB idén 0,5, jövőre 3 százalékos ipari növekedést vár.

Nyeste Orsolya, az Erste elemzője szintén piaci kommentárjában azt írja, a 0,6 százalékos fő adat jelentősen elmarad a 3,7-es várakozástól, és havi alapon is pozitív teljesítményre számítottak. Szerinte a negatív havi teljesítmény a jó májusi adat korrekciója, ugyanakkor a Mercedes-gyár hozzájárulása az adatokhoz a vártnál gyengébb lett. Az elemző úgy véli: a második negyedév előző időszakhoz viszonyított -0,4 százaléka arra mutat, hogy az ipar nem tud pozitívan hozzájárulni a második negyedéves GDP-adatokhoz.

Az ipari teljesítmény a második negyedéves GDP-adatokat is lefelé húzhatja majd.


VG Az ipari teljesítmény a második negyedéves GDP-adatokat is lefelé húzhatja majd. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.