Cégvilág

Milliárdokat bukhat az állam a játékgépeken

Novemberben és decemberben 5 milliárd forint játékadótól, egyéb befizetések címén pedig újabb 5 milliárd forinttól esik el az idei költségvetés, ha nem járnak el gyorsan a hatóságok az új üzemeltetési forma engedélyezésekor – vélik a Magyar Szerencsejáték Szövetségnél.

A Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSzSz) szerint le kellene rövidíteni az új szerver alapú szerencsejáték üzemeltetésre való átállás engedélyezési idejét, mert előfordulhat, hogy novembertől nem lesz játékadót fizető szereplője a pénznyerő ágazatnak: a régi gépengedélyek ugyanis lejárnak október végén, az új üzemeltetés engedélyezésének vége pedig még nem látható – idézte a szervezet közleményét az MTI.

„Október végén a magyar szerencsejáték történetének egy fejezete lezárul, 21 év után megszűnnek a hagyományos pénznyerő automaták, a teljesen új, Európa legátláthatóbb szerverközpontú rendszere pedig még nem tud startolni” – véli Schreiber István, a szövetség elnöke.

NGM: Nincs jogi akadálya az engedélyezésnek

Az új típusú, szerver alapú pénznyerő automatákra való áttérés – az átláthatóság, biztonság fokozásával - egyaránt szolgálja a költségvetés, a szerencsejáték szervezők és a szolgáltatást igénybevevők érdekeit. Az új típusú pénznyerőautomaták engedélyezésének jogi hátterét rendeletek kihirdetésre kerültek, az engedélyezésnek jogi akadálya nincsen - olvasható az NGM kommentárjában.

A jogszabályok által meghatározott eljárási határidők nem jelentik azt, hogy az engedélyek a határidő előtt ne lennének kiadhatóak. A Nemzetgazdasági Minisztérium mindent megtesz az átállás zökkenőmentességének biztosítása érdekében, így ha érkezik központi szerver üzemeltetésének engedélyezésére vonatkozó kérelem, azt soron kívül fogja elbírálni - olvasható az NGM kommentárjában.

Az MSzSz az egyetlen megoldást a hatósági eljárások gyorsításában látja, ha már a jogszabályalkotás a vártnál hosszabbra sikerült. Nemcsak az idei büdzsé lehet szegényebb 10 milliárd forinttal, hanem a majdnem ezer hazai vállalkozót és alkalmazottaikat is a teljes csőd fenyegeti, ha a tavaly novemberben hozott szerencsejáték jogszabályokhoz kötődő, június végén kihozott végrehajtási rendelet csúszása miatt felmerülő károk enyhítésében nem segítik a vállalkozásokat a hatóságok az engedélyezés felgyorsításával – fogalmazott az MSzSz elnöke.

Az E-Casino Szakmai Szövetség szerint sem éri el célját a játékgép-üzemeltetés adójának drasztikus emelése, a kormányzat által tervezett adóbevételek szerintük nem érkeznek be a központi költségvetésbe, ahhoz átmeneti időszakot kellene biztosítani az üzemeltetőknek.

Emlékeztetnek arra: a korábbi, közel 25 ezer játékgép helyett mára mintegy 1500 maradt a piacon, ez 2012 első és második fél évében is hatalmas adókiesést jelent, mivel az iparág 95 százaléka csődbe ment. További fontos szempontnak nevezik az I-es kategóriájú, a „prémium”, színvonalas játéktermi és a II-es kategóriájú, „kocsmai” üzemeltetés megkülönböztetését.


A szerencsejáték-törvényt a 2011 szeptemberében módosították a költségvetési bevételek növelése és a szektor ellenőrizhetőségének fokozása érdekében. Ekkor emelték a nyerőautomaták fix havi adóját 500 ezer forintra, illetve kimondták, hogy a jövő év január elsejétől csak szerveralapú játékszervezéssel lehet az automatákat üzemeltetni.

VG NGM: Nincs jogi akadálya az engedélyezésnek Az új típusú, szerver alapú pénznyerő automatákra való áttérés – az átláthatóság, biztonság fokozásával - egyaránt szolgálja a költségvetés, a szerencsejáték szervezők és a szolgáltatást igénybevevők érdekeit. Az új típusú pénznyerőautomaták engedélyezésének jogi hátterét adó rendeletek kihirdetésre kerültek, az engedélyezésnek jogi akadálya nincsen - olvasható az NGM kommentárjában.

A jogszabályok által meghatározott eljárási határidők nem jelentik azt, hogy az engedélyek a határidő előtt ne lennének kiadhatóak. A Nemzetgazdasági Minisztérium mindent megtesz az átállás zökkenőmentességének biztosítása érdekében, így ha érkezik központi szerver üzemeltetésének engedélyezésére vonatkozó kérelem, azt soron kívül fogja elbírálni - olvasható az NGM kommentárjában. -->

szerencsejáték játékgép
Kapcsolódó cikkek