BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minden idők legnézettebb nyári játéka lehetett a londoni

Bár a végleges számok még nincsenek meg, az előzetes adatok alapján úgy fest, hogy a mostani volt minden idők legnézettebb olimpiája. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) már a játékok vége előtt néhány nappal úgy kalkulált, hogy az összesített globális nézőszám elérheti a 4,8 milliárdot, könnyen elképzelhető azonban, hogy végül ezt a számot is sikerült felülmúlni. A legfrissebb becslések szerint ugyanis a záróünnepségbe – a nyitóceremóniához hasonlóan – 1 milliárdan néztek bele. Mindenesetre a NOB becslése azt jelenti, hogy az összesített televíziós nézőszám majd 7 százalékkal lehetett magasabb, mint négy évvel ezelőtt, míg az 1996-os atlantai olimpiához képest 50 százalékos növekedést könyvelhetett el a bizottság.

A várakozásoknak megfelelően jelentősen nőtt a játékokat hazánkban közvetítő közmédia csatornáinak nézettsége is az olimpia idején – jelezték lapunknak az MTVA-nál. Az olimpiának köszönhetően piacvezető pozícióba erősödő M1 megduplázta a 2012. március–májusi átlagos napi nézettségét az olimpiai hétköznapokon: a csatornát délutánonként 200-300 ezer, az esti órákban 300-400 ezerrel többen nézték, mint tavasszal. Az egy nézőre jutó napi átlagos tévénézési idő is közel 70 százalékkal emelkedett elérve a 108 percet. Az MTVA tájékoztatása szerint a legnépszerűbb esemény a Gyurta Dániel győzelmével végződő 200 méteres férfi mellúszás eredményhirdetése lett, de több mint egymillióan nézték Pars Krisztián győzelmét, és Cseh László utolsó londoni úszását is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.