A pályakezdők közül sokan már a startvonalnál beragadnak
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAki bolti eladónak, fodrásznak, kozmetikusnak, esetleg pincérnek, cukrásznak tanul az általános iskola elvégzése után, annak nem árt jó gyakorlati helyet keresnie, különben az álláskeresők népes táborát gyarapítja a végzés után. Eladók közül 283, fodrászból 111, pincérből 90, lakatosból 80 pályakezdőt tart nyilván a megyei munkaügyi központ Bács-Kiskunban. A legutóbbi adatok szerint 4222 pályakezdő állástalan fiatalt regisztráltak a munkaügyi kirendeltségeken.
A szakemberek azt mondják, hogy azoknak nyílik viszonylag jó esélyük az elhelyezkedésre, akik a megyei iparkamara segítségével tanulószerződéseket kötnek a szakképzésben részt vevő cégekkel, vállalkozókkal. A vállalatok érdeke az, hogy azokat a diákokat, akik szorgalmasan dolgoznak a gyakorlati helyeken, megtartsák.
Ezt az álláspontot osztja Herczeg Antal, a kecskeméti Herczeg és Társa Kft. ügyvezető igazgatója is. A belsőépítészeti kivitelezéseket, műemléki rekonstrukciókat vállaló cég évek óta képez ipari tanulókat. Most harminc diák tanulja a szakma fogásait a társaság csarnokában külön, a számukra kijelölt szakember felügyelete mellett. Herczeg úr lapunknak elmondta, hogy a tavalyi végzősök közül három szorgalmas, jó képességű fiatalnak ajánlott elhelyezkedési lehetőséget, akik ezzel éltek is.
Ugyancsak jó esély nyílik az elhelyezkedésre majd azoknak a tizenéveseknek is, akik a nagyvállalatok tanulószerződéses ajánlatát fogadják el. Így például a kecskeméti Mercedes-gyár tavaly és az idén már 70 olyan középiskolai diákkal kötött megállapodást, akik vállalták, hogy négy szakmában duális képzés keretében folytatják tanulmányaikat a kecskeméti szakmunkásképzőkben. A fiatalok gépjármű-mechatronikus, mechatronikai karbantartó, gépjármű-előkészítő felületbevonó és szerszámkészítő szakmunkások lesznek, akik számára a gyakorlati képzést az autóipari vállalat szakműhelyében biztosítják.


