Cégvilág

Magyar borba magyar dugót - 50 milliós állami tőkeinjekció

A hazai borászatokra és pálinkaházakra épített sikeres vállalkozás tőkebevonás révén juthat hozzá a fejlesztései megvalósításához szükséges forráshoz. A Széchenyi Tőkebefektetési Alap közel 50 millió forintos befektetésével kisebbségi üzletrészt szerez az Eno-Pack Kft.-ben, a cég pedig bővülő eszköz és munkatársi állományával megerősítheti beszállítói pozícióit.

A vállalkozás mindeddig külföldi beszállítókra volt utalva, azonban a saját kapacitásokra építve hamarosan a hazai piac méretéhez illeszkedő kisebb szériában, rugalmasabban szolgálhatják ki közel 300 megrendelőjüket. Mivel az Eno-Pack termékeit Magyarország valamennyi bortermelő vidékén közel 300 borászat, és számos pálinkaház használja - az ismert és kisebb házak egyaránt -, így a vállalkozás elég széles körben lát rá a piaci igényekre.

A Széchenyi Tőkebefektetési Alaptól (SZTA) érkező 49,9 millió forintos forrás hozzásegíti a társaságot, hogy pályázati forrásokra és önerejére is támaszkodva még ebben az évben megkezdhesse saját nyomdai üzemegységének kialakítását Szegeden.  Így a vállalkozás gyorsabban, a megfelelő szériaszám mellett szolgálhatja ki meglévő ügyfeleit. Emellett lehetőség nyílik a partneri kör bővítésére, illetve a termékkör a borászati csomagolások teljes vertikumára is kiszélesíthető. A speciális nyomdagép megvásárlása mellett az alkalmazotti létszám bővítése és az alapanyagok megvás&aacu te;rlása is a fejlesztési projekt részét képezi.

 

bor dugó széchenyi tőkebefektetési alap eno-pack szta
Kapcsolódó cikkek