BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem egyeztek még meg a Bakonyi Erőmű eladásáról

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A Bakonyi Erőmű Zrt.-nek több kérdést kell rendeznie ahhoz, hogy érdemi üzleti tárgyalást kezdhessen egy esetleges tulajdonosváltásról – mondta Németh Frigyes pénteken. Az erőmű vezérigazgatója ezt annak kapcsán mondta, hogy sajtóértesülések szerint az MVM Zrt. komolyan érdeklődik a Bakonyi Erőmű megvásárlása iránt, a tranzakció nagyságrendje több milliárd forint lehet. Csütörtöki számában több, egymástól független forrásra hivatkozva a Napi Gazdaság azt írta: az ajkai erőművet működtető társaság azért „ajánlkozott fel” az állami energiaóriásnak, mert a Mal Zrt. közel másfél milliárd forint tartozást halmozott fel vele szemben, ami ellehetetleníti a működését.
Németh Frigyes pénteken kijelentette, hogy bármilyen üzleti felvetés vagy tárgyalás csak azt követően lehetséges, ha megnyugtatóan rendeződik a Mallal fennálló vitájuk. Ráadásul a Bakonyi Erőmű csaknem másfél éve perben áll a magyar állammal, mert a Magyar Energia Hivatal (MEH) 2011. január 1-jétől megvonta a társaságtól bioenergia-termelési kvótájának egyharmadát, ami évente 2,5–3 milliárd forintos árbevétel-kiesést okoz. A perben született igazságügyi szakértői vélemények az erőmű álláspontját támasztják alá, így nem lenne akadálya a peren kívüli egyezségnek sem. Jelenleg a MEH a bíróságtól új szakértő kirendelését kéri – mondta a vezérigazgató. Hangsúlyozta: amíg ezt a két kérdést nem sikerül rendezni, addig bármilyen tranzakció aggályos lehet.
A Bakonyi Erőműnek 168 részvényese van, többségi tulajdonosa a Demján-csoporthoz tartozó Euroinvest Zrt. A dolgozók és kisrészvényesek 3-5 százalék részesedéssel rendelkeznek. Az ajkai telephelyen működő gázturbinás erőmű 100 százalékban az MVM tulajdona, s Bakonyi Villamos Művek Termelő (BVMT) Zrt. néven működik.

A perben született szakértői vélemények az erőmű álláspontját támasztják alá.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.