Segélyek Erzsébet-utalványban - Októbertől indulhat a rendszer
Az települési önkormányzatok ugyanis már rendeletben írhatják elő, hogy a tízezer forintot elérő összegben folyósított rendszeres szociális segély esetében az ellátás összegéből ötezer forintot természetben, fogyasztásra kész étel vásárlására felhasználható Erzsébet-utalvány formájában fizetnek ki. A jegyző pedig annak a gyermeknek, fiatal felnőttnek, akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága fennáll, 5800 forint értékben természetbeni támogatást nyújt fogyasztásra kész étel, ruházat, valamint tanszer vásárlására felhasználható Erzsébet-utalvány formájában.
Eddig több mint 1,8 millió munkavállaló választotta Magyarországon a béren kívüli juttatásként adható Erzsébet-utalványt, amellyel több mint 22 ezer elfogadóhelyen fizethetnek a felhasználók. 2012-ben a tervek szerint 90 milliárd forint értékben kerül forgalomba Erzsébet-utalvány, amelynek forgalmazásából származó eredmény kizárólag szociális üdültetési célokra, ezzel összefüggő szolgáltatásokra, és egyéb szociális programokra, azaz az Erzsébet-programra használható fel.
Az Erzsébet-program keretében idén több mint 100 ezer ember, ebből több mint 30 ezer gyermek részesült névre szóló támogatásban üdülési szolgáltatás formájában. Az Erzsébet-program a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és annak egyszemélyes tulajdonában álló Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. meglévő erőforrásait felhasználva valósul meg, a magyar költségvetést terhelő új források bevonása nélkül.
„2012. szeptember 18-án aláírásra került az a megállapodás – a kibocsátó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvánnyal egyetértésben – a forgalmazó Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. és a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. között, amely szerint a SPAR üzletei is Erzsébet-utalvány elfogadóhelyek lesznek” – tudatta lapunkkal a NÜSZ. A cafeteria típusú és a szociális étkezési típusú utalvánnyal 2012. október 15-től, a gyermekvédelmi típusú utalvánnyal 2012. november 15-től válik lehetővé az ország valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházában (31 INTERSPAR, 359 SPAR) az Erzsébet-utalvánnyal történő fizetés. A cafeteria és a szociális étkezési típusú Erzsébet-utalvány fogyasztásra kész étel, a gyermekvédelmi típusú utalvány pedig fogyasztásra kész étel, ruházat, valamint tanszer vásárlására használható fel.