Cégvilág

Adam Sandler Draculája hozta a legtöbbet

Az amerikai mozikban a Hotel Transylvania című animáció hozta a legtöbb bevételt, de ezen a hétvégén az egész iparág örülhetett, hiszen egy hónapnyi gyengélkedés után ismét emelkedett a hétvégi összbevétel.

A Hotel Transylvania című Sony animációban Adam Sandler kölcsönzi a hangját Draculának, aki többek között Frankensteint és Farkasembert is vendégül látja az általa vezetett hotelben. A 43 millió dolláros bevétellel a CBS szerint a mozi minden idők legjobb premier hétvégi eredményét produkálta. A Sony egyébként duplán örülhetett, hiszen a második helyet a Bruce Willis főszereplésével készült Looper című időutazós thriller szerezte meg, 21,2 millió dollárral.

Hollywood egyébként egy hónap után ismét növekvő hétvégi bevételnek örülhetett, hiszen szeptember utolsó hétvégéjén 120 millió dollár gyűjtöttek a filmek, ami 21 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában mért adatot.

Az előző hétvégén első helyet szerző End of Watch viszont a harmadik helyre esett, mindössze 8 millió dollárral. A Universal viszont valószínűleg jól döntött, amikor kevesebb moziban mutatta be a Pitch Perfect című "főiskolás csatlakozik egy a capella énekkarhoz és jó beilleszkedik" típusú filmjét, amely így is 5,2 millió dollárt gyűjtött és a hatodik helyet ért el. A széles közönség előtt bemutatott Fox mozi, a Won’t Back Down viszont nagyot bukott: a film, amelyben két szülő megment egy bajba került általános iskolát, nem hatotta meg túlzottan az amerikai nézőket és csak 2,7 millió dollárt gyűjtött, ami a tizedik helyre elég.

mozi hétvége adam sandler amerikai
Kapcsolódó cikkek