BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Esett az áramfelhasználás - a téli csúcsot már nem döntjük meg

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Hozza az idén is a várt számokat a Mavir, viszont az ország idei áramigénye esett, az eddigi téli keresleti csúcsot már nem döntjük meg.

„A Mavir Zrt. a tervek szerinti, esetleg annál jobb eredménnyel zárja 2012-et az előzetes adatok szerint” – válaszolt lapunknak Bertalan Zsolt vezérigazgató a társaság évzáró rendezvényén. Mint ismertette, a rendszerirányító összességében is teljesítette az ez évre kitűzött feladatai nagy részét.

A Mavir számára 2012 fő eseménye a hazai villamos energia piac szeptember 11-i összekapcsolása volt az már egy rendszerben működő cseh és szlovák árampiaccal. Folytatódtak az alállomás projektek is: elindult az új perkátai létesítmény engedélyeztetése, a debreceni létesítése, a Dunamenti felújítása, és a gödöllői létesítésének előkészítése.

Az idén az ország villamos energia felhasználása 1,5 százalékkal maradt el a tavalyitól. Az import aránya 10-30 százalék között mozgott, összességében 19,7 százalék volt, vagyis magasabb a tavalyi, 16 százalékos átlagnál. Továbbra is magasabb a téli áramigény a nyárinál, de a különbség egyre kisebb a két időszak között. Az idei téli csúcskereslet kielégítése 6602 megawattnyi kapacitásra volt szükség, ez a rekord már aligha dől meg, de a 2007-es adat 6384 megawatt volt.

Az idén a hazai felhasználáson belül 4,4 százalékot képviseltek a megújuló alapú energiahordozók, kicsivel kevesebbet a tavalyi 4,5 százaléknál. Interjúnk Bertalan Zsolttal a holnapi Világgazdaságban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.