Cégvilág

Félmilliárd dolláros kárt okozott Sandy

A Sandy hurrikán ellenére, amely több mint 500 millió dolláros kárt okozott a világ légi közlekedésében, Európa repülőgépes forgalma tovább javult októberben a IATA (International Air Transport Association) statisztikája szerint, amelyet a Turizmus Online idéz.

A tavalyi évhez képest az európai légitársaságok nemzetközi utasforgalma 2,6 százalékkal javult októberben, a kihasználtság 80,9 százalékos volt. Habár a javulás mértéke lassult szeptemberhez képest, amikor tavalyhoz képest a növekedés 5,5 százalékos volt, mégis nagyobb növekedést produkált az ágazat, mint Észak-Amerikában és az Ázsia-Csendes-óceáni régióban – jelenti a Reuters nyomán a Turizmus Online.

A növekedési ütem lassulásában a hurrikán mellett szerepet játszott az is, hogy az európai országok alacsony gazdasági növekedést produkáltak a hónapban. A Sandy hurrikán miatt közel 17 000 járatot kellett törölni, a leginkább érintett repülőterek New York, Washington DC és Philadelphia légikikötői voltak. Október 29-én világszinten a kapacitás 8-9 százalék-a nem szállhatott fel, ami közel 1,6 milliárd utaskilométernek felel meg, a IATA szerint.

Októberben globálisan a nemzetközi légi utasforgalom 3,2 százalékkal javult 2011 októberéhez képest, de szeptemberhez képest 0,2 százalék volt a mérséklődés. A régiós bontásban azonban jelentős különbségek láthatók. Például a Közel-Keleten 12,4 százalékos volt a növekedés a tavalyi októberhez képest a nemzetközi utasforgalomban. Az Ázsia-Csendes-óceáni térségben azonban csak 1,4 százalékos volt a javulás. Főként az indiai légitársaságok kapacitáscsökkentése miatt.

Sandy repülés légiforgalom IATA utasforgalom
Kapcsolódó cikkek