Cégvilág

Februárban tárgyalja a Kúria az állami mobilcég elleni beadványt

A Napi Gazdaság információi szerint február végén tárgyalja a Kúria a negyedik mobiltelefon-társasággal kapcsolatos beadványt. A közelmúltban a cég elnöke és vezérigazgatója is lemondott.

A gazdasági napilap szerdai számában megjelent cikk szerint elképzelhető, hogy a Kúria majdani jogerős ítélete helyben hagyja a Fővárosi Törvényszék határozatát, vagyis sem a negyedik szereplő, az állami MPVI Mobil Zrt., sem a jelenleg piacon levők nem kapják meg a frekvenciát.

A jogi eljárás végére egy ideig még várni kell, s kérdés, hogy addig mi legyen az MPVI Mobil Zrt.-vel. Feltehetően ez is szóba került a társaság novemberi és decemberi közgyűlésén, emellett minden bizonnyal ott született döntés arról, hogy lemondanak a cég vezetői. A Napi Gazdaság úgy tudja, távozott az MPVI Mobil elnöke, Kalmár István és a társaság vezérigazgatója, Schmidt Pál is. A mobiltelefon-társaságnál sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták az értesülést.

Kalmár és Schmidt bábáskodott az új mobiltelefon-társaság megalakulásánál, ezért szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy távozásuknak üzenetértéke lehet - vagy teljesen új szereplők kellenek egy új koncepció megvalósításához vagy ezzel a lépésükkel azt akarták jelezni a szakemberek, hogy a cég gyakorlatilag megszüntette tevékenységét - írja a napilap.

állami mobilcég Kúria
Kapcsolódó cikkek