BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Audi eurómillióiból fejlesztik a Győr-Pér repülőteret

Értesüléseink szerint az Audi körülbelül 5,5 millió euróval támogatja a Győr melletti Pér repülőterének mintegy 6,65 millió euróba kerülő fejlesztését. Ez már nem az első eset, hiszen 11 éve, amikor mintegy 4 millió eurós költséggel alkalmassá tették a repteret a nemzetközi légi forgalom fogadására, az Audi Hungária Motor Kft. a 2,4 millió eurós uniós támogatást közel egymillióval egészítette ki.

A támogatás eredményeként 2003 júniusában megindult az Audi AG megrendelésére a menetrend szerinti „gyári járat” a péri repülőtéren. A rendszeresen közlekedő légijárat megindítását a költséghatékonyság tette szükségessé, ugyanis 2002 januárja óta az Ingolstadt közeli Manching repteréről minden reggel egy gépet indított az Audi Bécsbe, s onnan gépkocsival jöttek Győrbe a szakemberek, akik este visszarepültek. Korábban a magyar és a német munkatársak évente több ezer alkalommal utaztak gépkocsival a két város között, az Audi AG viszont költségelemzés alapján úgy döntött, hogy olcsóbb egy gyári repülőgépet üzemeltetni a központ és a legnagyobb külföldi telephely között.

Az ingázó szakemberek száma egyre nőtt az utóbbi időben, miután az Audi elhatározta, hogy az Audi Hungaria Motor Kft. telephelyén új járműgyárat épít. A 2011-es 18 ezer után tavaly több mint 30 ezer utas érkezett Pérre, nagy részük az Audi-járattal. Manapság heti 14 retúrjárat hozza-viszi a szakembereket, míg egy éve kilenc is elég volt. Lapunk úgy tudja, nemritkán naponta négyszer is megteszi a harminc személyes Dornier 328-as gép a Pér-Ingolstadt közti utat.

Most pedig, hogy felépült a járműgyár, ahol rövidesen megkezdődik az új A3 modell sorozatgyártása, még inkább szükség van – sőt, amint hallottuk, a későbbiekben még inkább szükség lehet – a légi kapcsolatra. Esetleg arra, hogy a maiaknál nagyobb gépek is leszállhassanak.

A nagyobb gépek fogadásához ugyanakkor szükséges a jelenleg 1450 méteres, harminc méter széles kifutópálya 2030 méteresre való meghosszabbítása, amelynek két végén 100-100 méternyi biztonsági sávot építenek. A 600 méter hosszú gurulóutat 10,5-ről 15 méteresre szélesítik, bővítik a reptér pályakarbantartó és kiszolgáló kapacitását, valamint hangárt és előteret kap a légikikötő.

Hogy minden időjárási körülmények között zökkenőmentes legyen a közlekedés, egyebek között telepítenek egy ILS (Instrument Landing System) rendszert, ami arra szolgál, hogy a gépek rossz látási viszonyok mellett, pusztán a műszerek segítségével is biztonságosan le tudjanak szállni.

A távirati iroda értesülése szerint az építési munkálatok becsült költsége 4,17 millió, a leszállást segítő rendszeré pedig 1,4 millió euró. A kiszolgáló létesítmények 580 ezer euróba kerülhetnek, míg a szükséges berendezések értéke 500 ezer euróra rúghat. A kivitelezés idején azonban hetekre le kell állítani a forgalmat a péri repülőtéren.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Intézményfenntartó Központ vagyonkezelésében lévő Győr-Pér Repülőtér Kft. 1994-ben alakult 4,2 millió forint törzstőkével, az akkor még füves sportrepülőtér fejlesztése céljából P-Air Repülőtér Fejlesztő Kft. néven.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.