BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mindhárom mobilcég készül a nagy változásokra

A Vodafone egyenlő elbánásban bízik, míg a Magyar Telekom pedig a spektrumblokkok jövőjét illető bizonytalanság elkerülésének fontosságára figyelmeztet, a Telenor pedig várja a részleteket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hétfői állásfoglalása kapcsán. Az NMHH új alapokra helyezné az együttműködést a hazai mobilszolgáltatókkal, ennek részeként a frekvenciahasználati jogosultságukat nem hosszabbítják meg a jelenlegi feltételek mellett.

A Vodafone bízik abban, hogy a hatóság a szerződésben rögzített egyenlő elbánás elve alapján alakítja a frekvencia használati engedélyek meghosszabbításának folyamatát – írja közleményében a mobilcég. A társaság emlékeztet arra, hogy a cég és az NMHH közötti, a korábbi koncessziós szerződésből létrejött hatósági szerződésben a magyar állam vállalta, hogy a három mobilszolgáltató között nem tesz hátrányos megkülönböztetést, továbbá azt is, hogy a frekvenciahasználati jogosultság meghosszabbítása során a Vodafone vonatkozásában nem alkalmaz hátrányosabb feltételeket, mint a Magyar Telekom és a Telenor 2007-es hosszabbítása alkalmával tette. A társaság 900 MHz-es frekvenciahasználati engedélye 2014. októberében jár le.

A Vodafone jelezte azt is, hogy továbbra is nyitott a hatósággal való párbeszédre és együttműködésre, és örömmel vesz részt a hatóság és így Magyarország hosszú távú – a fogyasztók érdekeit előtérbe helyező és a gazdasági fejlődést elősegítő - frekvenciagazdálkodási stratégiájának kialakításában és a frekvenciahasználati engedélyek lejáratának hosszú távú harmonizálásában is.
 
A Magyar Telekom az NMHH bejelentésére reagálva közölte, hogy azt remélik, valóban érdemi, aktív párbeszéd és stratégiai együttműködés bontakozhat ki a szabályozó és a szolgáltatók között, amely egyaránt szolgálja az ügyfelek és az ország érdekeit. A lejáró frekvenciahasználati jogosultságok meghosszabbítása és harmonizálása azért is alapvető fontosságú a vállalat szerint, mert a jelenleg folyamatban lévő intenzív mobil szélessávú fejlesztéseik éppen a kérdéses frekvenciákat érintik. A spektrumblokkok jövőjét illető minden bizonytalanság ügyfeleink érdekében pedig elkerülendő. A lefedettség bővítéséhez és a magas szintű szolgáltatásminőség megőrzéséhez további jelentős mobilpiaci beruházásokra van szükség. Ennek érdekében a Telekom fontosnak tartja, hogy a leghatékonyabban és az ügyfelek részére legelőnyösebben legyenek hasznosíthatók a rendelkezésre álló és ezután felszabaduló frekvenciák.
 
Nyitott a párbeszédre és az együttműködésre a Telenor is, a vállalat várja, hogy megismerhesse az új együttműködés alapjait. A cég álláspontja szerint a frekvenciahasználati jogosultságok meghosszabbítása lenne az ügyfelek érdekeit leginkább szolgáló, optimális megoldás, valamint egyedül ez garantálna a költségvetés számára gyors és kiszámítható mértékű árbevételt. A Telenor reméli, hogy az NMHH által említett új alapokon minél hamarabb megkezdődhetnek a tárgyalások és így a társaság biztosíthatja az ügyfelei kiszolgálásához eddig is használt, és fejlesztéseihez a jövőben is szükséges frekvenciasávokat és így folytathatja hazai befektetéseit.
 
 
Az NMHH hétfőn jelentette be, hogy az eddigi automatizmusnak véget vetnek a mobilcégek frekvenciahasználati jogosultságának meghosszabbításánál. Mátrai Gábor, a szervezet hírközlésért felelős elnökhelyettese azt közölte, hogy a hatóság a jövőbeni célokkal összhangban nem kívánja   meghosszabbítani  a szolgáltatók jelenlegi szerződéses keretek közötti frekvenciajogosultságát. A jövőben új stratégiai alapokra kívánják helyezni az együttműködést, azonban ennek részletei egyelőre nem ismertek.
 
A Magyar Telekom és a Telenor 900 MHz-es frekvenciahasználati jogosultsága 2016-ban jár le. Az 1800 MHz-es frekvenciára szóló engedélyek mindhárom szolgáltatónál a jövő évig érvényesek, míg a 2100 MHz-es licencek 2019-ben járnak le.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.