Szűk ösvényen: az egyensúlyozó indonéz külpolitika gazdasági vonatkozásai
Indonézia a világ negyedik legnépesebb országa, 2050-re pedig várhatóan a negyedik legnagyobb gazdaság lesz globális szinten, ez pedig már önmagában mozgásteret biztosít az el nem köteleződő stratégia megvalósításához. Ugyanakkor napjainkban az egyre összetettebbé váló geopolitikai és geoökonómiai környezet új kihívások elé állítja az országot.
Indonézia kapcsolata az Egyesült Államokkal
Indonézia kapcsolata a világ két legnagyobb gazdaságával bizonyos szempontból kiegészítő jellegű. Kína az infrastruktúra-fejlesztés és az ipari beruházások, míg az Egyesült Államok a technológia terén rendelkezik olyan kapacitásokkal, amelyek révén kapcsolódni tud az indonéz iparfejlesztési célokhoz. Ez Jakarta számára biztosít valamennyi – ha nem is korlátlan – manőverezési teret a két nagyhatalom között. A február 19-én az USA-val nyélbe ütött kereskedelmi egyezmény ugyanakkor két olyan területen is megváltoztatja a viszonyokat, amelyek különösen érdekesek Indonézia semlegessége szempontjából. Az egyik a kritikus ásványok, amely nyersanyagok Indonézia egyik fontos ütőkártyáját jelentik az ország gazdaságfejlesztési terveinek és külpolitikai céljainak megvalósítása terén. Indonézia rendelkezik a világ legnagyobb nikkelkészletével, Jakarta pedig évek óta olyan downstreaming stratégiát követ, amelynek célja, hogy az ország feljebb lépjen az értékláncban. Ennek érdekében a kormány betiltotta a kritikus ásványok exportját, hogy ily módon ösztönözze a külföldi cégeket a hazai feldolgozásba történő befektetésre. Bár ez a gyakorlatban jelentős kínai szerepvállalással és ezen keresztül befolyásnövekedéssel jár, mégis a stratégia bizonyos mértékű ellenőrzést biztosít Indonéziának a nyersanyag erőforrásai felett, és lehetővé teszi, hogy saját iparpolitikai céljait kövesse. A mostani megállapodás amerikai vállalatok bevonását irányozza elő a kitermelésbe és a feldolgozásba, ami akár a Kínának való kitettség csökkenését is eredményezheti. Indonézia ugyanakkor vállalta azt is, hogy megszünteti az USA-ba irányuló kritikus ásványok exportjának korlátozását. Bár Jakarta értelmezésében ez nem jelenti az említett stratégia feladását, mindenesetre jogosan merül fel a kérdés, hogy ezek után Indonéziának sikerül-e megőriznie iparpolitikai autonómiáját az USA-val szemben.
A kereskedelmi egyezmény egy másik olyan területet is érint, amely különösen érzékeny lehet az el nem köteleződési stratégia szempontjából. Ez a terület a digitális kereskedelem, amelynek szabályozása nyilvánvalóan hatással van az ország digitális szuverenitására. A megállapodás szerint Jakarta nem követelheti meg mostantól a helyi tartalmat vagy hozzáadott értéket az amerikai tech cégektől, ami megnehezíti, hogy az ország saját érdekein alapuló, egységes digitális gazdasági stratégiát kövessen. Ennek sarokköve az lenne, hogy Indonézia feljebb tudjon lépni az adatértékláncban, elkerülve azt, hogy alárendelt szerepet játszva csupán adatforrás legyen néhány globális digitális platform, illetve amerikai (vagy kínai) tech nagyvállalat számára. Indonézia szempontjából az igazi tét az, hogy az adatvezérelt globális gazdaságban periférián marad-e, miközben az USA és Kína tölti be továbbra is a központ szerepét.
Indonézia kapcsolata Kínával
Ami a Kínával fennálló kapcsolatot illeti, a kereskedelmi egyezmény után is minden bizonnyal az ázsiai ország marad Indonézia első számú gazdasági partnere, különös tekintettel a nikkelfeldolgozásra, az elektromosautó- és akkumulátoriparra, illetve a tiszta technológiákra. Ezzel együtt Pekingben biztosan nem örülnek Washington és Jakarta kereskedelmi egyezményének, ám az óvatos reakciók azt mutatják, hogy a kínai vezetés nem akarja elidegeníteni Indonéziát, amelyre már csak gazdaságának mérete miatt is fontos tényezőként tekint Délkelet-Ázsiában.
Az egyezmény erősítheti Jakarta tárgyalópozícióját Pekinggel szemben, mivel azt mutatja, hogy rendelkezik alternatívákkal, ez pedig előnyt jelenthet a kínai féllel folytatott gazdasági tárgyalásoknál. Ugyanakkor ez a fegyver visszafelé is elsülhet, mivel ha Pekingben az USA-hoz való közeledésként értelmezik az egyezményt, az megterhelheti a két ország viszonyát. Mi több, az egyezmény egyes kitételei egyértelműen a Kínát célzó amerikai exportkontrollal és alternatív ellátásilánc-építéssel való kompatibilitást szolgálják, ami megnehezítheti a stratégiai fontosságú kínai inputokat beépítő ágazatok termékeinek bejutását az amerikai piacra. Az ilyen korlátozások következtében Indonézia nem fogja tudni zökkenőmentesen integrálni a kínai és az amerikai gazdasági kapcsolatokat, és elkerülni, hogy oldalt válasszon.
Az iráni háború szintén fontos tanulságokkal járt Indonézia, és minden semlegességre törekvő ország számára. Bár Indonézia igyekezett elkerülni az egyoldalú igazodást, mégis ugyanúgy megfizeti a konfliktus árát, ami a megélhetési költségek emelkedésében és a romló gazdasági körülményekben konkrétan is mérhető. Kiderült, hogy a semlegesség megőrzésében kulcsszerepet játszanak a gyakran kevésbé figyelembe vett belső korlátok és kényszerítő gazdasági tényezők. Vagyis az egyensúlyozási stratégia sikere a jövőben legalább annyira a gazdaság ellenálló képességétől függ, mint az ügyes diplomáciai manőverezéstől.
