BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötven forint osztalékot fizet a Magyar Telekom

Komoly meglepetést nem hozott a Magyar Telekom Nyrt. idei közgyűlése, amely pénteken elfogadta az igazgatóság által javasolt, részvényenkénti 50 forintos osztalékot, amelyet május 16-tól kapnak meg a távközlési cég papírjaival rendelkezők. A befektetők összesen 52,12 milliárd forinttal gyarapodnak majd. Mivel a vállalat a múlt évben 30,79 milliárd forintos nettó eredményt ért el, az osztalék kifizetéséhez az eredménytartalékból is felhasználnak 21,33 milliárd forintot.

A múlt év eredményeit értékelve Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a társaság minden tevékenységi területén növelni, illetve stabilizálni tudta piaci részesedését. Tavaly megállt a vállalat bevételének csökkenése, 2012-ben 607,13 milliárd forintos forgalmat ért el a cég, ami 1,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A pozitív változás nagy mértékben az energiaszolgáltatásból, illetve az informatikai szolgáltatásokból származó jövedelem növekedésének volt köszönhető, ami ellensúlyozta a vezetékes és mobil hangalapú bevételek csökkenését. Az okostelefonok iránti növekvő igény szintén kedvező hatással volt a cég forgalmára. Mivel a társaság bevételét az alacsonyabb eredménytartalmú szolgáltatásokkal sikerült megemelni, a vállalat működéshez kapcsolódó EBITDA-ja (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenés előtti eredmény) 4,4 százalékkal, 234,3 milliárd forintra csökkent tavaly.

A Magyar Telekom bevételeire továbbra is kedvezőtlenül hatnak a gyenge makrogazdasági körülmények, főleg az, hogy a háztartások fogyasztásában továbbra sincs növekedés. Az elnök-vezérigazgató tájékoztatása szerint a tavaly júliusban bevezetett, bevétel alapú távközlési adó, továbbá a 2013-tól fizetendő közműadó ugyancsak átfogó hatással van a teljes vállalati működésre. A Magyar Telekom a múlt évben 24,4 milliárd forintnyi különadót, és 8,7 milliárd forintnyi új távközlési adót fizetett.

A vállalat korábban azt jelezte, hogy stagnáló vagy legfeljebb 3 százalékkal csökkenő bevétellel számolnak 2013-ban, az EBITDA várhatóan 4-7 százalékkal csökken. Beruházásokra a tavalyi 92,4 milliárd forintnál mintegy 5 százalékkal kevesebbet szán az idén a cég. A társaság 2013-ban egységes márkastruktúrát alakít ki, emellett megkezdik az új, integrált ügyfélkezelési és számlázási rendszerre történő átállást.

Kiemelt figyelmet kap idén a 4G

A Magyar Telekom kiemelt figyelmet fordít 2013-ban a legújabb mobiltechnológiára, a 4G/LTE-re. A vállalat 2011. őszén kezdte tesztelni ügyfeleivel a megoldást – a magyar piacon elsőként -, majd a következő év januárjában elindította a kereskedelmi szolgáltatást is. Tavaly decemberre már 99 százalékos volt a 4G-s kültéri lakossági lefedettség Budapesten. A tervek szerint az idén az ország lakosságának 40 százaléka számára teszik hozzáférhetővé a leggyorsabb mobiltechnológiát. A 4G/LTE szabványra való átállásra összességében többtízmilliárd forintot költ a vállalat.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.