Reptéri kedvezménnyel landol a Wizz Air bakui járata is
A Budapestről hiányzó útvonalakra szól a díjkedvezmény a légitársaságoknak, és elég csak heti két, három vagy négy napon üzemeltetni a járatot. „Az utas illeték megfelezéséről van szó évenkénti jóváírással” – tudtuk meg Hardy Mihálytól. A BUD kommunikációs igazgatója hozzátette: hosszú távú stratégiáról van szó, amelynek célja, hogy minél több légitársaságot sikerüljön a magyar fővárosba csábítani.
Hasonló mértékű kedvezmény szerinte nincs a régiós konkurens reptereken. A repülőterek által megszabott illeték egyik fele alapvetően a légitársaságoknak, másik fele az utasoknak szól, még akkor is, ha végső soron egy személyszállító esetében mindkét költséget az utas fizeti. Eddig a légitársaságok egyedül viselték a járatnyitással együtt járó üzleti kockázatot, most a kedvezmény bevezetésével a BUD szeretné ezt a kockázatot megosztani a repülőtér és a légitársaságok között.
Az első Baku-Budapest járaton 144 utas érkezett, tehát mindössze 36 ülés maradt üres a Wizz gépén, ami jó eredménynek számít. Vélhetően többnyire átszálló utasokról van szó, akik tőlünk utaznak tovább nyugati célpontok felé.