Veszélyben az iPhone4 az USA-ban
Újabb fordulatot vett a mobil eszközök kapcsán a Samsung és az Apple között évek óta húzódó szabadalmi háború, az amerikai Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (International Trade Commission) ugyanis úgy találta, hogy az almáslogójú cég megsértette a koreai gyártó szabadalmi jogait.
Az ITC határozatában megtiltotta az AT&T-nek bizonyos iPhone és iPad modellek amerikai forgalmazását, illetve azok bevitelét az Egyesült Államokba. A döntés az iPhone4, iPhone 3GS, iPad 3G és iPad2 3G modelleket érinti. Bár ezek a típusok már több mint egy éve vannak piacon, ugyanakkor még mindig igen komoly a kereslet irántuk.
Az ITC döntése ugyanakkor még nem végleges, ugyanis az ilyen esetekben az amerikai elnöknek van mérlegelési joga. Barack Obamának 60 napja van arra, hogy döntsön a kérdésben, ha nem vétózza meg a tesület határozatát, akkor életbe lép a tiltás.
„Csalódottak vagyunk, hogy a testület megváltoztatta egy korábbi döntését és az a tervünk, hogy fellebbezünk. A mai döntésnek nincs hatása az Apple termékek amerikai elérhetőségére” – nyilatkozta a határozat kapcsán Kristin Huguet, az almáslogójú cég szóvivője.
Bár eredetileg kereskedelmi testületnek szánták, az ITC népszerűvé vált a szabadalmi perek kapcsán, mivel viszonylag gyorsan hoz döntést és elrendelhet import korlátozásokat is, amit a területi bíróságok csak körülményesen tehetnek meg.