Macera trafikot keresgélni a dohányosoknak
A Szinapszis Kft. dohányosok megkérdezésével készített vizsgálatában megkérdezett dohányosok 13 százaléka legtöbben állította: ritkábban vásárol majd cigarettát, így kevesebb cigit fog szívni, mert kevesebb helyen juthat cigarettához. Főként a fiatalabbak érzik úgy, megváltoznak a jövőben dohányzási szokásaik.
A bagósok mintegy 5 százaléka ritkábban vesz majd dohányt, de akkor egyszerre nagyobb mennyiséget szerez be, vagyis összességében nem fog kevesebb cigarettát szívni. Megint mások – a megkérdezettek 4 százaléka - a töltős/sodrós cigire tér inkább át a korlátozások miatt, míg három százalékuk nyilatkozta azt, hogy megpróbál más forrásokból – például piacról – cigihez jutni.
A májusában végzett felmérés alapján a dohányosok egy hónapban átlagosan 17.800 forintot költenek cigarettára, 60 százalékuk legalább 10 ezer forintot áldoz káros szenvedélyére. Az aktuálisan becsült összeg mintegy kétezer forinttal magasabb, mint a 2011-ben mért eredmény – és ezt maguk a válaszadók is visszajelzik. A megkérdezettek körülbelül harmada némileg, több mint negyedük jelentősen többet költ cigarettára, mint egy-két évvel korábban. Tizenhat százalékuk esetében nem változott a kiadás, míg csaknem húsz százalékuk kevesebbet költ, 50 százalékuk úgy, hogy ritkábban gyújt rá, míg egyharmaduk a dobozos cigiről a töltős vagy sodrós cigire váltott.


