BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Idén is a Tudomány napján adták át az innovációs díjakat

Az idén nyáron megjelent „Innovációs díj és megvalósítható ötletek” pályázatra összesen 15 nevezés érkezett, a tíz tagból álló értékelőbizottság előkészítő munkáját követően az alapítók képviselőiből álló kuratórium meghozta döntését. A díjak átadására szerdán, a Tudomány napján került sor. Természetes személy és nonprofit szervezet kategóriában három, vállalkozás kategóriában két díjat jutalmaztak.
Az ünnepségen kiemelték, hogy a globalizáció folyamatában egyre fontosabb a kisebb térségi társadalom, az életminőség fejlesztésében a helyi erőforrások koordinált felhasználása, elsősorban a szellemi alkotásokra és ezek piaci hasznosítására építve. Az Innovációs díj alapítóinak (Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Akadémiai Bizottsága, Pécsi Tudományegyetem, Dél-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség, Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara) szándéka, hogy a dél-dunántúli régióban létrejött jelentős szellemi alkotás, illetve azon alapuló termék, eljárás, szolgáltatás elismerésre és további menedzselésre kerüljön.

Természetes személy és non- profit szervezet kategóriában első helyezést ért el dr. Pongrácz Judit „A tüdőszöveti modell fejlesztése, kutatása, amely olyan tisztított emberi tüdő sejttípusokból áll, amelyek a légcserére alkalmas szöveti rendszerekre hasonlítanak” című munkájával. Második helyezett lett Falmann László „Geomorfológiai-geológiai-hidrológiai számítógépes modellezések laboratóriumi érvényesítő vizsgálatára alkalmas egyedi, kísérleti terepasztal” pályázatával. Harmadik helyezést ért el a Balaton-Park 2000. Nonprofit Kft. „Újszerű hántoló berendezés, ahol gabonaszemeket egy nagy fordulatszámmal forgó rotorra juttatják, amely lapátozása segítségével nagy sebességgel röpíti a hántolandó magvakat egy hengerfalnak” című munkájával.
Vállalkozás kategóriában első helyezett lett a Terex Cranes Hungary Kft.

„Üzemi értesítő, vezeték nélküli nyomógombos egység, melynek segítségével a dolgozók jelezni tudják csoportvezetőjük vagy diszpécserük felé anyagszükségletüket és műszaki problémájukat” pályaművével. Második lett a Kapos Ternero Kft. „Innovatív termékfejlesztés, amelynek célja borjú- és báránysonkagyártás projekt elindítása” című pályázatával.

Az alapítók értékes tárgynyereményekkel, a Zsolnay-gyár egyedi vázáival, médiamegjelenési lehetőséggel, valamint portfólió készítésével díjazták a pályaműveket.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.