BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erős évet zárhatnak a nagy pc-gyártók

A zsugorodó pc-piac ellenére várhatóan erős évet zár Magyarországon a Dell és a Lenovo hazai képviselete egyaránt. A meghatározó gyártók beszámolója szerint a leginkább a 120-170 ezer forintos készülékeket keresik, és korai még temetni a személyi számítógépeket.

Az első tíz hónapban 65 ezer személyi számítógépet értékesített Magyarországon a Dell, ez 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban – mondta el lapunk érdeklődésére Dienes-Oehm Tivadar, a társaság hazai vezetője. Ezzel az eredménnyel a vállalat a személyi számítógép piacon az első helyen áll éppúgy, mint az asztali gépek esetében, ahol 33,7 százalékos részesedést ért el.

"A Dell helyzete jó a lakossági piacon annak ellenére, hogy a kereslet ezen a területen az olcsóbb termékek irányába tolódott el. Jelenleg a 120-160 ezer forintos árkategóriába tartozó pc-ink iránt van a legnagyobb igény” – közölte Dienes-Oehm Tivadar. A személyi számítógép piac zsugorodása a cégvezető szerint várhatóan elér egy minimumot, és azon a szinten megáll mind a notebook, mind az asztali számítógép értékesítés csökkenése. „Nem értek egyet azokkal, akik máris aláírták a pc-k halálos ítéletét. Amikor a személyi számítógépek megjelentek, az újságok azt hirdették, vége a papíralapú korszaknak, ez azonban nem következett be. A kreatív embereknek például egyszerre több eszközre van szükségük, és nemcsak táblagépekre és okostelefonokra, hanem a pc-kre is” - mutatott rá Dienes-Oehm Tivadar.

A cég globálisan öt kulcsterületre fordít kiemelt figyelmet a következő években: kiterjeszti nagyvállalati termék- és szolgáltatás-portfólióját, növeli értékesítési hálózatának lefedettségét, komoly befektetéseket indít a PC-k és tabletek fejlesztésére, terjeszkedik a fejlődő piacokon, és javítja az ügyfélkapcsolati „élményt”. A Dell Magyarország szempontjából a növekedési tervek a viszonteladói hálózatot támogató magyarországi leányvállalat bővítésében ölthetnek formát – tette hozzá Dienes-Oehm Tivadar.

Az elmúlt két évben közel duplájára növelte az itthon eladott számítógépei számát a Lenovo Magyarország, a vállalat piaci részesedése pedig 9-ről 17,4 százalékra nőtt – közölte Lukács Anita, a társaság ügyvezető igazgatója. Az idén a harmadik negyedévben a vállalat mind a lakossági, mind a nagyvállalati szegmensben nagyot nőtt, ennek eredményeként ebben az időszakban már Magyarországon is a Lenovo volt az első számú számítógépgyártó – tette hozzá a cégvezető.

A lakossági piacon a vállalat 120-170 ezer forintos árkategóriába tartozó termékei a legkelendőbbek. A hagyományos pc-k iránti igény az év folyamán stagnált, az új műszaki megoldások viszont egyre több felhasználót és ügyfelet érdekelnek – számolt be a tapasztalatokról a Lenovo ügyvezető igazgatója. Az új megoldások közé az ultrabookok, átalakítható többfunkciós notebook és a táblagépek tartoznak. Utóbbiak piaca dinamikusan növekszik és az elkövetkező évekre vonatkozó előrejelzések itt még további nagymértékű bővülést prognosztizálnak. A Lenovo legfőbb stratégiája ennek megfelelően az, hogy ezen az új, PC+ piacnak hívott területen vezető pozícióba kerüljön – fűzte hozzá Lukács Anita.

Tovább zsugorodott a piac
A harmadik negyedévben összesen 122 ezer pc-t adtak el Magyarországon a gyártók az IDC adatai szerint, ez 4,6 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Asztali gépekből 24 ezret értékesítettek Magyarországon a harmadik negyedévben, ami 11,5 százalékos csökkenést jelent 2012 hasonló időszakához képest. Laptopból 98 ezret adtak el, ami 2,8 százalékos visszaesést jelent. A hazai pc-piacon az elmúlt negyedévben alaposan átalakult a gyártók rangsora, ugyanis az április-júniusi időszakban még csak harmadik Lenovo előrelépett az első pozícióba, a Dell és a HP elé.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.