Kivonul a hazai ipari mák termeléséből az Alkaloida?
Az érdekvédelmi tömörülés felhívta a figyelmet arra: a Magyarországon megtermelt ipari mák jelentős hányadát a Tiszavasvári Alkaloida Gyár vásárolta fel, illetve a termelők részére előfinanszírozással biztosította a vetőmagot is. „A gyár tulajdonosai mindig a precizitásukról és pontosságukról voltak híresek. Ez alatt azt értem, hogy az ipari mák azon kevés termesztett növények közé tartozik, ahol a vetés idején szerződésben rögzítik az átvételi árat, a betakarítás idején „betakarítási előleget” kap a termelő és az áru kifizetése mindig időben és pontosan történik. A mák egyéb előnyei mellett ezért is a termesztésbe jól beilleszthető, gazdaságosan termeszthető növény” – közölte Isztin Ferenc, a Szövetség elnöke.
Hozzátette: a termelőket „sokkolja a hír”, mely szerint az Alkaloida nem vásárol fel több gubós mákot, és a máktermesztést Tasmániában kívánja folytatni.
A közlemény hozzáteszi: mindeddig egyetlen termelő sem kapott semmilyen írásos tájékoztatást a gyár részéről, sem arról, hogy a szerződéseket egyoldalúan felbontja a gyár, sem pedig a „termelésből való kivonulásról”. A magyar növénytermesztést újabb csapás éri, megint egy olyan növény termesztése marad abba, a piac beszűkülése miatt, amely eredményt hoz. Jelenleg 13 ezer hektár az a terület, amire folyamatban lévő szerződésünk van a gyárral, ha ez kiesik a mák termelési lehetősége ennek töredékére, 2 -3 ezer hektárra zsugorodik – vélik a szakmai szervezetnél.
Magyarország a világ egyik legnagyobb morfiumtermelője, az orvosi céllal fájdalomcsillapítóként használt szert ipari eljárással az Alkaloida gyárában állítják elő.