Cégvilág

Már nem leghátul kullognak az egészségügyiek

A nemzetgazdasági átlagnál még mindig alacsonyabb, de a költségvetési intézményekben dolgozókénál már magasabb az egészségügyiek bruttó átlagkeresete – derül ki a legfrissebb adatokból.

Az augusztustól élő, januárig visszamenőleges béremelésnek köszönhetően 8,2 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek tavaly az első háromnegyed évben az egészségügyi intézményekben. 


A nemzetgazdaság egészében eközben mindössze 2., a költségvetési intézményekben pedig átlagosan 1,7 százalékkal nőttek a bruttó fizetések. A kórházakat fenntartó Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) által közölt keresetadatok szerint az egészségügyi intézményekben foglalkoztatottak 2013-as első háromnegyed évi bruttó átlagkeresete 222 873 forint volt, ami a havi 227 485 forintos bruttó nemzetgazdasági átlagkeresetnél ugyan két százalékkal alacsonyabb volt, azonban a havi 205 440 forintos költségvetési bruttó átlagkeresetnél 8,5 százalékkal magasabb. Az orvosok havi bruttó 462 662 forintot kerestek, 11,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban; az egészségügyi szakdolgozók bruttó bére 203 591 forint volt, ami 9 százalékkal haladta meg a 2012-es szintet. 

 

Az egészségügyben a jövedelmek összességében  8,5 százalékkal emelkedtek 2013 szeptember végéig, a létszám ugyanakkor – döntően a kötelező nyugdíjas-leépítés miatt - 0,4  százalékkal csökkent. Az orvos létszám 4,8 százalékkal mérséklődött, az egészségügyi szakdolgozók létszáma 0,7 százalékkal nőtt, az egyéb egészségügyi dolgozók létszáma pedig kereken 3 százalékkal csökkent a tavalyi első kilenc hónapban. 


bér szakdolgozó orvos átlagkereset
Kapcsolódó cikkek